Térkép bezárása

Bernát Ottilia

óvodapedagógus

1999-ben végeztem az ELTE óvodapedagógusi szakán. Óvó néniként megtapasztaltam, hogy milyen fontos a 3-7 éves korú gyerekek testi és művészeti nevelése.

Már gyerekkoromban is fontos volt számomra a mese, a mozgás és a zene is. Felnőtté válásomat végigkísérte a tánc, az éneklés és a harcművészet, ezen kívül egy önkéntesekből álló báb- és meseszínház vezetése. A különböző formák mögött igyekeztem ugyanazt a lényeget látni: az önismeret és az akaraterő fejlesztésének lehetőségét. A mozgások és zenélés jótékony hatását tapasztaltam meg, és így vált belső igénnyé.
Fontosnak tartom a nevelésben, hogy a gyermek pillanatnyi állapotából, adottságaiból induljunk ki. Ha a megismerés megelőzi a feladatadást, hamar megtaláljuk a neki megfelelő nehézségű lépcsőfokot – a fejlődés következő lépcsőfokát. Módszereimben jellemző a játékosság, az elvarázsolás, a drámajátékok, így játékká téve a komoly feladatokat is.
Munkámon kívül filozófiai előadást tartok, meseelőadásokban és gyerektábor szervezésében is részt veszek az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában (Kulturális Közhasznú Egyesület).
2012. júniusában végeztem el a Kerekítő tanfolyamot, jelenleg mondókás mókát, bábos tornát és ovimókát tartok Budapesten több kerületben.

Várlak benneteket szeretettel!


Bernát Ottilia foglalkozásai:

A részletekért (pontos helyszín, időpontok stb.) kattints a helyszín nevére!

Budapest XVI. kerület - Zugoly Nevelési Tér Kerekítő Bábos Torna 1-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Bernát Ottilia
Budapest XVI. kerület - Zugoly Nevelési Tér Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Bernát Ottilia
Budapest XVI. kerület - Zugoly Nevelési Tér Kerekítő Ovimóka 3-7 éveseknekFoglalkozásvezető: Bernát Ottilia

Eddigi látogatók

1106258

Copyright ? 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.

Vásárlási feltételek | Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi szabályzat