Fotógalériák

Erdély - Zilah kihelyezett tanfolyam 2012. május

Rózsa Etelka meghívására májusban érkeztem Zilahra, hogy kihelyezett tanfolymaot tartsak a Szilágyságban. Etelka huszonnégy szakmabelit és érdeklődőt gyűjtött egybe a több mint féléves előkészület során. A résztvevők a KultúraKerekítő Alapítványnak köszönhetően jelképes áron tarthattak velünk.

Benedek Krisztina néptáncos kollégámmal mentünk volna, de pénteken 12 órakor hívott, hogy egy hirtelen vírus teljesen leverte a lábáról. Így a félötös Népligetből való buszos indulásból az lett, hogy három gyermekünket és kutyánkat kétfelé szórtuk és Férjemmel vágtunk neki az útnak. Ő lett a mindenesem: sofőr, térképész, londíner, portékaárus, könyves eladó (ez kifejezetten jól állt neki, az összes anyukát, aki nem tudta eldönteni, hogy az első vagy a második kötetet vegye meg, rábeszélte mindkettőre, mondván, hogy én is mindig utólag megbánom, ha valamit otthagyok), fotógráfus, teremrendező, műszakis.

Etelkának és párjának köszönhetően takaros szállásunkat éjjel háromkor elfoglaltuk, reggel nyolckor pedig már termet rendeztünk.

Estig kerekítettünk, először a nagyokat, aztán a kicsiket is jó kedvre. Nagy és őszinte érdeklődést tapasztaltam és  igazi elmélyítő kérdések érkeztek a tanfolyamosok felől. Krisztát végül videón vittem, megnéztük Tippentőjét, így kicsit ő is velünk lehetett.

A családi Mondókás Mókán külön adomány volt, ahogy Eti kislánya, Abigél, akinek ezekben a hónapokban fülműtétre, implantátumra gyűjtöttek /tünk, csillogó szemmel ült édesanyja ölébe és úgy figyelt, mintha minden egyes dallamot és rigmust hallana. Höcögött és göcögött, mint a másik 10-20 gyermekecske. Ő nem hall egyelőre, de mindent érez, kíváncsian figyel és együttműködik a körülötte lévőkkel.

 (A fülműtétjére csodával határos módon szinte már mind a 20 ezer euro összegyűlt a sok ismerős és ismeretlen segítőnek köszönhetően! Így azóta már ő egyre több mindent hall a világból!)

Másnap reggel egyik résztvevőnk Mitruly Enikő tanfolyamos ének-zene tanárral utazhattunk hazáig. Délelőtt, napsütéses időben gyönyörű tájakon kanyarogtunk az ő idegenvezetésévelNagyvárad felé, ahol ebédidőben egy séta erejéig megpihentünk.

Ezen az erdélyi úton megintcsak különleges életutakat, kimeríthetetlen erőket, csupa szív embereket ismerhettünk meg! Gyermekeinkkel most már biztos, hogy egyszer családi nyaralásként is ellátogatunk egészen a Hargitáig, ahonnan a legkisebb gyermekünk a nevét kapta.

Köszönöm Etelkának és segítőinek  a szervezést, a tanfolyamosoknak a lelkesedést!

Kovács Judit

Eddigi látogatók

1201458

Copyright © 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.