Írások

Miért siettetjük a gyerekeket?

címmel jelent meg egy vitaindító írás a Nők Lapja augusztus 26-i számában.
A cikk elolvasható itt!

A siettetett gyermekek témájával kapcsolatos benyomásaimat szeretném megosztani. Több oldalról vagyok érintett, anyaként és baba-mama foglalkozásvezetőként. Három gyermekem van, ma már 6,10 és 12 évesek, túl a babakoron de mégis az idő fogságában, hiszen ma is kérdés, hogy zene vagy sport vagy nyelv…..

Baba mama foglalkozásvezetőként úgy látom, hogy teljesen a szülőtől függ, hogy miben mit lát, és milyen kimondott és kimondatlan elvárásai vannak a gyermekkel vagy akár egy foglalkozással szemben. 
Zenei és tornás bábos foglalkozást is tartok. Mindegyiken kötetlenül vesznek részt a gyermekek. Szabadon vannak, mindenki kora, fejlettsége és pillanatnyi kedve szerint vesz részt a játékokban. A szülők itt sok mindent tanulnak, ami aztán otthon a mindennapokban segítségükre van: altatódalok, dünnyögők, lovagoltatók. Törekszem rá, hogy még olyan benyomást is szerezzenek, hogy hagyják a gyereküket a saját tempójukban kibontakozni, mindenki más. Aki többször jön, tudja hogy az egy ideig sarokba vagy ölbe bújó kicsi egy idő után felszabadultan utánoz minket és élvezi a közös játékot, valaki pedig csak több hónappal később otthon kezdi el ontani magából a mondókákat, és kéri az ölbeli játékokat, melyek valóban anyanyelvünk, zenei anyanyelvünk és a testi-lelki fejlődés alapkövei (hacsak arra gondolunk, hogy ölbe vesszük hozzá a gyermeket) és az sem elhanyagolandó, hogy a játszó és éneklő felnőtt sosem feszült, hanem nyugodt és önfeledt (kincs a gyermeknek). Azt is állíthatom, hogy azok a szülők, akik sok ilyet ismernek azok kevesebb fölösleges műanyag játékkal, zenélő, gombnyomásra működő játékkal, fogyasztói termékkel halmozzák el a kicsiket. És egyáltalán kevesebb tárggyal, mert hamar rájönnek, hogy az odafordulás a lényeg, a mosoly, az érintés és ehhez semmi más nem kell csak ők maguk.
Szóval nem hiszem, hogy egy szakmailag megalapozott zenebölcsi teljesítménykényszert szülne. Azt hiszem ez mind csak látszat, bár az igaz, hogy sok múlik a foglalkozásveztő személsiségén. Másrészt szerintem érdemes különbséget tenni egy zenei, vagy tornás foglalkozás között és pl egy korai nyelvtanítás és olvasni tanítás között. Utóbbiaknak nem sok értelmét látom annak ellenére, hogy angolnyelvtanár szakot is végeztem.
Nagy különbség, nem egy kalap! A szülői éneklés, mondókázás egy természetes dolog, a világ legtermészetesebb dolga. Viszont mivel megszűntek a több generációs nagycsaládok és a közösségteremtés terén sem állunk túl jól, ráadásul felnőtt az első bölcsődében nevelkedett nemzedék nem mindenkinek van mit továbbörökítenie, valaki pedig egyszerűen csak kismama közösségre vágyik. Ezért alakultak a zenei baba-mama foglalkozások és hasonló klubok.
A babatornákról pedig elmondható egy hasonló jelenség. Megszűnt a természetes életterünk ahol a gyermekek szabadon és sokszínűen mozoghatnának ezért bizony tényleg sokkal több manapság az elmaradt mozgásfejlődés, vagy egyszerűen csak a mozgásszegény életforma. Hiányzik a mező göröngye a talpuk alól, az ágas bogas bokorban bújkálás, a fára mászás, a dombról legurulás, az avarba, szénakazalba ugrálás, homokozás, iszapozás…Ezt próbálja meg a lehetőségekhez mérten pótolni egy baba torna, ahol kipróbálhatják a forgótölcsért, függőhintát, mászóalagutat, trambulint…ami rossz, esős időben jól pótolja a játszóterezést. (Amúgy a játszótér is már önmagában egy mesterkélt terep, de ez jut a városlakóknak és szeretik a gyerekek, hogyne szeretnék). Viszont ha ma természetes a játszóterezés, akkor őszi napon mi kifogásunk egy benti játszótér azaz babatorna ellen?

Szóval ezek valahol mind természetes igényeket elégítenek ki és hiánypótlásként alakultak ki mióta elszakadtunk a természetközeli életformától. Mindenesetre minden anyukát óvok attól, hogy hetirendet alakítson ki a 0-4 éves korú gyermekének és többféle foglalkozásra járjanak több beosztott nappal, mert a kötetlen részvétel is alkalmazkodással jár a picik számára, hiszen ilyenkor ott vannak a többiek, nagy a nyüzsgés és anya is kicsit másként viselkedik, mint otthon amikor kettecskén vannak. Túlterhelnénk őket, ami nyugtalanságban, vagy fáradtságban öltene testet. Egyéni eltérések persze ebben is vannak, érdemes figyelni gyermekünk jelzéseire.

A korai nyelvtanítás nem természetes (annak ellenére, hogy lehet hogy, hatékony) csak abban az esetben, ha anyanyelvi környezetben nevelkedik a gyermek, vagy többnyelvű családról van szó.
Az olvasástanítást végképp nem értem. Ráadásul nagyon unalmas lesz egy ilyen gyermeknek az első iskolai éve, pedig a természetes motiváltság fontos volna.

A gond talán az velük, hogy a szabad játéktól és kötetlen anya gyermek együttlétből vesznek el időt. Szerintem többet ér egy dögönyözés a nappali szőnyegén, mint egy új bevésett szó egy játszóházban.

Legtöbbször a szülő generálja a teljesítménykényszert, és fél a le és kimaradástól, esetleg hajlamos a hasonlítgatásra és persze vannak nem hozzáértő vélt szakemberek is, akik elhintik a bizonytalan szülőkben, hogy a gyermekeket még a bölcsődére is fel kell készíteni zárkóztatni. Sokszor pedig fordítva, fejlesztésre szorulna a gyermek, de a szülő ellenáll, bagatellizál, mást lát bele szeme fényébe, mint a valóság, sőt azt hiszi, hogy a fejlesztés szégyen.

Ezért gondolom, hogy ez egy nagyon árnyalt témakör és kíváncsian várom, hogyan alakul a vita. Kinek mi a véleménye.

Kovács Judit drámapedagógus

Eddigi látogatók

1186830

Copyright © 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.