Írások

Fegyelmezés helyett figyelemelterelés és figyelem!

Fegyelmezés helyett figyelemelterelés és figyelem!

Gyermekünk lázad egy egyszerű körömvágás, vagy óvodába indulás ellen, vagy lecövekel ha épp sietnénk.

A feszültség máris ott van a levegőben, gyermekünk kis antennái már veszik is az adást. A szülő vagy beleül a kis dacos hintájába, vagy elveszti türelmét és a feszültség göngyölődik tovább vagy él a figyelemelterelés és az érzelmek új mederbe terelésének eszközével. Ez utóbbit ajánlom kipróbálásra!

„Nem, nem és nem” 

A dacolás, lázadás oka sokféle lehet. A dackorszakban a gyermek akaratának erejét próbálgatja, feszítgeti a szülői határokat, teszteli környezetét, méri a hatást, nézi, hogy szeretik-e akkor is, ha rossz. Később figyelemfelhívás, szeretetéhség vagy testvérféltékenység is vezethet a „ nem” korszakhoz. Ezek a megnyilvánulások a szülőknek szólnak, közvetett, vagy közvetlen formában.
Ahhoz, hogy túl tudjon gyermekünk lépni ezeken a helyzeteken és ne váljon a szülő-gyermek kapcsolata állandó csatatérré, türelmen túl, a játékosság erejével élhetünk. Ki kell zökkenünk a helyzetből, mondókák, énekek, ölbeli játékok felidézésével ezt könnyebben megtehetjük, mint gondolnánk. 

Ez beléesett a kútba

Négy éves gyermekem nem kedveli a körömvágást. Ilyenkor be szokott válni, hogy Hüvelykujjam almafa- kiszámolóval kedvet kap hozzá. Egyik nap, kialvatlanság miatt szinte visított ellenállva a pár perces műveletnek. Jöttem a Hüvelykujjam almafával, de visított tovább, míg nem kicsit magához térve azt kiabálta:” inkább legyen az hogy beleesett a kútba, anya esett bele, apa kihúzta, Bálint (bátyja) hazavitte, Juli (nővére) lefektette és én fogom felébreszteni!”. Ez kiskora óta egy kedvelt ujjkiszámolónk volt. Ez beléesett a kútba (hüvelykujj), ez kihúzta (mutatóujj), ez hazavitte (középsőujj), ez lefektette (gyűrűsujj), ez a kis hamis felébresztette (kisujj szorongatása és csiklandozás a végén). Na azért megkaptam, én estem bele a kútba és vigyorgott hozzá nagyon, hát még mikor a mondóka végén felébresztett huncutul (tiszta pszichológia). Nevettünk, és a felhők elúsztak a fejünk fölül.

S sz beh sok súly...

Másik alkalommal az utcán próbáltam sietni vele, hogy odaérjünk egy megbeszélt időpontra. Érezte, hogy rohanok és óvoda után fáradt volt délutánra, nem fűlött a foga a nagy igyekezethez. Megtorpant folyton, majd lecövekelt és kijelentette, hogy nem tud tovább menni. Nagy volt és nehéz már ahhoz, hogy felkapjam és továbbsiessek vele. Végül Illyés Gyula mozdony című verse jött segítségemre, melyet ölbeli játékként (kéz és lábmozgatással) sokat játszottunk, mikor még kisebb volt. „Mozdonyok vagyunk, Ábel? Nagy a súly rajtunk, mozdulni sem bírunk?, figyelj csak akkor nagyon lassan megyünk: S-sz, beh sok súly! Meg se mozdul! Friss szenet, ha bekapok: messze, messze szaladok, szaladok...” Így a lelassulás után szaladtunk, mint a nyúl, aztán lassultunk, és futottunk újra amíg tetszett neki. Kizökkentünk a kezdődő konfliktusból és már sétáltunk is tovább nagy egyetértésben.
Figyelemelterelés ez valójában, de rájöttem, hogy többről van szó. Valószínűleg gyermekeinkben ilyenkor előcsalogatjuk azt a jó érzést, amikor pici gyermekként önfeledten egymásra figyelve játszottuk ezeket az ölbeli játékokat a mindennapokban. Amikor még nem járt óvodába, amikor még anya volt számára a legfontosabb, amikor még teljesen egy húron pendültünk. 
Felmerülhet bennünk, hogy így esetleg arra a következtetésre jut a gyermek, hogy hisztizni érdemes, hiszen akkor jön egy jó kis játék anyával. Ha valóban sokszor előfordul a fentihez hasonló eset, akkor gyanakodhatunk, hogy általában nem kap elég figyelmet gyermekünk és akkor nem a konfliktushelyzeteket kell így megoldani, hanem a mindennapokban kell több figyelmet szentelni gyermekünknek, és így az ellenállás ritkábban fog előfordulni. Jókor, nem túl sűrűn és jó helyen alkalmazva ezeket a játékos trükköket épül a gyermek és szülő közötti kapcsolat.

Dúdolva

Amikor első nap visszük gyermekünket az óvodába, kissé szorongunk, félünk, mi szülők. Ráadásul kimondatlanul is tükrözzük az ilyen jellegű érzéseinket gyermekünk felé. Ilyenkor is a legjobb megoldás ha énekelünk, vagy dúdolunk valamit, a gyermeknek vagy csak úgy magunknak, miközben haladunk az óvoda felé. Az énekek érzelmi töltetének átélése örömet ad az éneklőnek és a hallgatónak egyaránt. Az éneklő ember hasonlatos a mosolygó emberhez, nem nyugtalan, nem feszült. Kimutatták, hogy mosolygás, nevetés hatására biokémiai folyamatok indulnak el szervezetünkben, örömérzet alakul ki. Az érdekes az, hogy fordítva is működik ez a láncolat, ha mosolyogni kezdünk, hiába nincs jó kedvünk, jobb kedvre derülünk. Így van ez az énekkel is, próbáljuk ki bátran ilyen helyzetekben is. 
Egyik gyermekem a beszoktatási időszakban mindig egy bizonyos helyen, a kinti kapuban kezdett el sírni, hogy nem szeretne óvodába menni. Pár nap után, a szokásos szorongás helyett, hogy jaj vajon ma is sírva fog itt fakadni, elkezdtem még a kapuhoz érés előtt énekelni. Megtört a jég, dudorászva mentünk be a kapun.

Énekelve

Az énekek erejével a mai napig élek. Legnagyobb gyermekem jövőre már felső tagozatos, esténként már önállóan olvas, de még mindig énekelek altatódalt. Elsősorban a kistestvérek miatt, de érzem, hogy ez egy kortalan dolog, ő is szívesen hallgatja, hiába múlnak az évek, amikor leszáll az este mindannyian szívesen utazunk visszafele az időben és várjuk közben a holnapot.

Ezekért a tapasztalásokért buzdítom minden kedves szülőtársamat, hogy elevenítsék fel korai játék és zenei élményeiket, hogy legyen mit továbbadni gyermeküknek életük első három évében, így lesz hova visszanyúlni később is.

Kovács judit

Eddigi látogatók

1186830

Copyright © 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.