Jelesnapi kalendárium

Szent Iván-éji varázslatok

Szent Iván-éji varázslatok

Lékai Gabriella szombathelyi foglalkozásvezető összeállítása:

Szent Iván hava (Nyárelő, Napisten hava) Junónak, a Holdistennőnek a hónapja, aki a házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya. Ő védi az asszonyokat, kiket egészséggel és szépséggel ruház föl. A művészetben úgy ábrázolják, mint a házasság harmóniájában kifejlett női szépséget.
Kedvenc madara a páva. Júniusban az éjszakai féltekén leghosszabbak a napok. Ezen a napon minden megtörténhet. Szent Iván éjszakája varázslatos éjszaka.
Az év leghosszabb nappala, a föld bősége, szépsége, ereje teljében. Csúcspont. Ettől kezdve rövidülnek a napok, míg Yule napján újra meg nem fordul a Nap járása.
Valaha az embernek két ünnepe volt. Télen a leghosszabb éjszaka vége, nyáron a leghosszabb világosság nappala. A két napforduló. A legtöbb fény és a legkevesebb sötétség idejét, az év legrövidebb éjszakáját ősidők óta minden nép számon tartotta, virrasztással és tűzgyújtással ünnepelte. 
Szent Iván-éj a nyári napforduló misztikumával, mágiákkal és apró csodákkal fűszerezett éjszaka. Ehhez a kozmikus fordulathoz kötődik Keresztelő János ünnepnapja, aki „égő és világító fáklya volt” a hagyomány szerint. A magyar nyelvben Szent Iván-éj néven rögzült a nyár eleji ünnep, melynek oka, hogy az Iván név a Jánosból alakult át – Joann-Jovan-Ivan –, ami feltehetőleg a bizánci kereszténység hatásának tulajdonítható. 

Szent Iván-éj titokzatos értelmű és hatású népi virrasztás: a fény, az élet, a szerelem, a termékenység ünnepe. Még a huszadik században is a határban rakott nagy tűz mellett töltötte az éjszakát az egész falu, énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát. Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván napjának előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény azonban, hogy a ma is élő szokás a kereszténységet messze megelőző korokból ered. 
A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ. 
Amikor az ember még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta támogatni a sötétséggel vívott harcában. A régi korok emberei a tüzet – gyakorlati haszna mellett – a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintették. Így már érthető, hogy a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte ezen az éjszakán. 

Június 24. előestéje volt a szertartásos tűzgyújtás legfontosabb időpontja. A más időpontokban gyújtott ünnepi tüzek népszerűsége nem vetekedhetett a nyári napforduló időpontjában gyújtott tűzzel. A tüzet azért gyújtják - a falun kívül, dombon, temetőben -, hogy a gonosz szellemeket, sárkányokat elűzzék. 
Ezért a tűzzel csontokat, szemetet égetnek, hogy nagy füstje legyen. ("Mintha az ördögnek akarnának tömjénezni.") A tüzet a lányok át szokták ugrani, ebből jósolnak férjhezmenetelükre vonatkozóan. 
A szokás a XVI. században már általánosan ismert volt. Szintén a XVI. század óta ismert ez a szólás: "Hosszú, mint a szentiváni ének." Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: "Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta." 
A XIX. századtól a magyar gyűjtemények a szólást a tűzgyújtást kísérő több részes, igen szép rítusének-sorozatra vonatkoztatták, mely a Nyitra környéki magyarok közt volt ismeretes. Akárcsak a pünkösdölő ének, ez is gazdag mitikus motívumkincset ölel át. 
A szentiváni tűzgyújtáshoz sokféle hiedelem fűződött. Bod Péter feljegyzése szerint (1750-es évek) üszögöket vittek a gyermekek, és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszkösödjék. A tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak. Szokás volt mezei virágokból, füvekből koszorút kötni s ezt a ház elejére akasztani, tűzvész ellen.

Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik:

  • hatalmas örömtüzek gyújtása
  • a szántóföldek megkerülése égő faágakkal
  • lángoló kerék legurítása egy magaslatról

A Szentiván éji tűzgyújtás - leginkább ez is a Naphoz, a fényhez kötődő szertartás - örömtűz. Az év leghosszabb napján fénymegtartó, mágikus erővel ruházták fel, sőt gyógyító erőt is tulajdonítottak neki. A tűznek továbbá tűzvész ellen védő funkciója is volt. 
A XIX. század végéig szinte nem volt olyan falu Európában, ahol ne lángoltak volna fel a nyárközépi tüzek. Egyes vidékeken a gyerekek házról-házra járva gyűjtötték össze a tüzelőt a Szent János-éji örömtűzhöz. Azt gondolták, hogy aki nem járul hozzá a közös tűzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás, különösen a kendere marad csökött. Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a tüzet házi tűzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra, amely a közös nyárközépi máglyáról származott. A tűz átugrálásával pedig a növények növekedését próbálták meg serkenteni. 
A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tartsa a kártevőket. A félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől, az elszenesedett kisebb gallyakat pedig előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására. 
Szintén általános volt a nyárközépi tűzben megégett gyümölcsök gyógyító erejébe vetett hit. 
A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották. Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt. A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy. Abaúj-Tolna megyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak. 
Június 24-én, a nyári napforduló idején, Szent Iván éjszakáján is országszerte fellobognak a tüzek. A fiatalok a tűz körül szerelmet varázsoltak, más helyeken pedig - fittyet hányva minden tűzvédelmi elvnek - akinek egy kis energia szorult a lábába, átugrott a tűzön.

A növények mágikus ereje

János nap éjjelén a növények titokzatos és mágikus erővel bírnak, amiből az emberek is részesülhetnek, ezért János napkor gyógynövényeket gyűjtöttek. A csodálatos erejű virágokból - amikből 7 vagy 9 különböző fajtának kellett lennie - koszorút fontak, amit a szántó vagy az állatok gyarapításának mágiájához, a jövendölésben és a szerelmi mágiában használták fel. Különleges erővel bírt János nap éjjelének harmatja is. A mezőkről gyűjtött János napi harmatot életvíznek tartották: az ezzel való mosdás meggyógyította a szem és borbetegségeket. A lányok hitték, hogy a János napi harmat megőrzi fiatalságukat és szépségüket. 
A nyári ünnep egyik szimbóluma volt és ma is az a kitakarított szobába vitt nyírfa ág és annak lágyan kesernyés ünnepi illata. A világos János napi éjjelen a lányok ablaka alá vagy a csűr bejárata elé a szerelem jeleként nyírfaágakat hordtak. 
Szent Iván éjjelén gyűjtött gyógynövényeknek is különleges erőt tulajdonítottak. Ilyenkor úgy hitték, hogy az összes jó és gonosz erő mozgásban van, ezért ezt az éjszakát mágikus tevékenységek űzésére alkalmasnak tartották. Elsősorban azonban mulattak, hintáztak és táncoltak a tűz körül. A legények nyírfaágat vittek választottjuk ablaka alá, a leányok pedig növények segítségével igyekeztek megjósolni, ki lesz a jövendőbelijük. Szent Iván-napjával véget értek a mezei munkák és kezdetét vette a kaszálás ideje. 
A hiedelem szerint ezen a napon virágzik a páfrány, és aki ezt a ritka virágot megleli, azt a szerencse és boldogság is megtalálja hamarosan. Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki viszont mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. . A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Más források szerint abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja azt az ember elől, de az is lehet, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mert nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel. 
A tűz körül elfogyasztott cseresznye a gyermekáldást segítette elő. A gyermekeknek Szent Iván-i almát szórtak, hogy ne betegedjenek meg. A tűz mellett jövendöltek és boszorkánykodtak is. A János napi dalokban a gyermekektől az aggastyánokig mindenkit a tűz mellé hívtak. A távol maradók szántóit gazossá, őket magukat álmataggá és a munkához erőtlenné átkozták. A tűz köré gyűlőknek valamit fel kellett áldozniuk: a lángok közé faágakat, szőttest, gyapjút, pamutot vagy ételeket vetettek. 
A János napi éjjel a mező és állatállomány mágiájának éjszakája volt. Titokzatos cselekedeteket folytattak, hogy biztosítsák maguknak a több tejet és a gabonatermést. Titokban más istállójában jártak fejni, a jobb gabonatermést az idegen földekről a gabonafejekkel vagy a szalma összefonásával lopták el. A titokzatos tetteknek külön erőt adott, ha meztelenül cselekedték.

Forrás:

Kósa- Szemerkényi: Apáról fiúra 
www.folkradio.hu 
http://mondokak.net 

Eddigi látogatók

1117505

Copyright © 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.