Lélekkerekítők

Játék és valóság, az érzelmek és indulatok kijátszása

Játék és valóság, az érzelmek és indulatok kijátszása

Ratata-ratata bumm régen és ma
Pssssspsssstrrrrrstpdrst! Futkároznak fa botocskával a kezükben három év forma kisemberek a játszótéren vagy az óvodaudvaron. Utóbbi helyen nem sokáig, mert a lányok szétrebbenésére, már az óvó néni is felfigyel és biztonsági okokból más játékot javasol a csemetéknek. Ne higgyük, hogy csak a TV csatornát búvó fiúgyermekek futkosnak képzelt fegyverzettel a kezükben, és csapnak harcra készen a levegőbe.
Ne feledjük, hogy ez egy nagyon ősi dolog. A harcművészeteknek minden emberi kultúrában nagy szerepe van. Ösztöneink is vezérelnek, és az effajta játékélmény, mely sokszor feszültség levezetéssel párosul, régóta miénk. Régen a falvakban a gyermekek csapatokba verődve éltek a kitágult tér és idő játék lehetőségeit kihasználva. Bodzapuska, fúvócső, és más természetben fellelhető anyagokból készült fegyvertáruk állt ötleteik szolgálatában. Közkedvelt játékuk volt a rabló-pandúr, melyet hosszanti utcákon, házak közt játszottak. Gyermek, gyermeknek volt igazán a játszótársa.
Számos lehetőségük volt, hogy egymással szabadon játszanak és ennek során megtapasztalják saját erejüket, és annak határait is. Az erőviszonyok újra és újra felméretettek. Elintézték egymás közt, mondanánk. Ezt ma nehezebb a szülői és pedagógusi felügyelet sokszor fölösleges beavatkozása miatt. 

Mi újság a homokozóban?

Változott a közbiztonság, a legközelebbi játszótérre is csak szülői felügyelettel mehetnek gyermekeink. Így a társas kapcsolatok építésében is ott van mindig a biztos szülői háttér. Vigyáznunk kell, hogy ne álljunk az önállósodás útjába, és csak indokolt esetben avatkozzunk be gyermekeink homokozó partijába. Kortól is és habitustól is függ, hogy mi az, ami segíti gyermekünket, és mi az, ami gátolja, de minden esetben fontos, hogy bízzunk gyermekünkben, hadd játsszon szabadon egyedül vagy másokkal, konfliktus esetén pedig mérlegeljük a helyzetet. Ha gyermekünk mindig áldozat, vagy mindig támadó, gondolkodjunk , hogyan segíthetjük ki ezekből a visszatérő szerepekből illetve, hogyan előzhetjük meg a számára és mások számára is kellemetlen helyzeteket.

Mit tehet a szülő?

Nehéz ma szülőnek lenni, a körülöttünk tornyosuló tárgyi világot és eszközöket meg kell tanulnunk igényesen és mértéktartóan használni, hogy felfele és ne lefele haladjunk a lépcsőn. Jó példa erre a TV, videó, DVD lejátszó. Érdemes szűrni a mese-csatornákat, oda kell figyelni az életkori sajátosságokra és bizony nem könnyű megtalálni az arany középutat a burokban nevelés és a mai fogyasztói, elvadult világ között.
Mindannyian tudjuk, hogy a képernyőzés és különösen a kontrollálatlan TV nézés leszoktatja a gyermekeket a belső képek készítéséről, blokkolja a képzeletet. A rohamtempó miatt pedig sokszor a látottak megértése és feldolgozása is kétséges, a vad, korhoz nem illő jelenetek pörgése pedig feszültséget és fáradságot ébreszthet gyermekünkben. Ezért lehetőleg gondosan válogatott mesét, filmet nézhessenek csak, és lehetőleg azokat is a szülővel együtt, vagy legalább utólag beszéljük meg a látottakat.
A túlzott óvás ugyancsak nyomot hagyhat a személyiségfejlődésben, és érdekes módon ugyanúgy rejtett vagy nyílt agressziót szülhet. Ha rémült arcot vágunk, amikor gyermekünk megcsodálja a vizipisztolyokat a strandon, és helyette delfin formájút erőltetünk rá. Persze van olyan gyermek, aki a delfinnel ugyanolyan boldog, de ha harcosabb daliával van dolgunk, akkor bízzunk a józan paraszti észben: a vizipisztoly nem egy agresszív játékszer. Fiúkat említek, de természetesen leányok közt is akad mindenféle vérmérséklet, nem oszthatóak le a szerepek nemek szerint, annak ellenére, hogy léteznek tendenciák, a nemek játéktevékenységében és kommunikációs stratégiáikban egyaránt.
Fiúk és lányok elevenek és szendék, mint ahogy mi felnőttek is sokfélék vagyunk.
Egyes szülők a gyermekek túlzottan vad viselkedésére olykor büszkék, és a vad világra hivatkozva nem foglalkoznak az indulatok tompításával. Ugyanolyan rossz, mint amikor éppen az ellenkezőjével  találkozunk, a szülők „jó” gyermeke nem mutathat indulatokat, és nem teremtik meg nagyobb korban sem a fiús játékok feltételeit, nincs játékbunyó sem se apával, se másokkal. Ilyenkor a gyermek kénytelen vagy elfojtani, vagy más utat keresni érzelmei kijátszására, gátat vetve ezzel az érzelmi fejlődésnek.
Az élet első öt évében, de legkésőbb iskolás korig kialakulnak a gyermek meghatározó személyiségjegyei. Az öröklött tulajdonságokon túl az első öt évben formálhatjuk gyermekünk egyéniségét. Bízzunk bennük, figyeljük meg milyennek született, fogadjuk el alapvető természetüket, és ne erőltessük rá beteljesült és beteljesületlen álmainkat. Átlaggyermek nincs, mindannyian megismételhetetlenek vagyunk.

Mit tehetünk a kezdetektől

Minden gyermeknek a kezdetektől fogva szüksége van arra a személyes kapcsolatra, mely születéstől fogva a játékon, a természetes együttléteken, a testi érintkezésen, a babával való kommunikáción múlik, melyet ösztönösen és tudatosan is irányíthatunk.
Éljünk az olyan baba-mama foglalkozások nyújtotta lehetőségekkel, melyek erősítik az anya-gyermek kapcsolatát, a mindennapokban játszható ölbeli játékok, énekek elsajátításán keresztül. Picik és nagyok is élvezik a höcögtetős, dögönyözős, csiklandozós, paskolós, ringatós játékokat. Ezeknek az önfeledt játékoknak, melyhez semmilyen tárgyi eszközre nincs szükség, kapcsolatteremtő, bizalomépítő, feszültségoldó hatásuk van. Körülbelül féléves kortól egészen öt éves korig nyújt örömet. Szülő és gyermeke egyszerre válnak zenei ingerek és az általuk közvetített érzelmek befogadójává. Hassunk az énekek, a mondókák és a közös játék erejével!

Kovács Judit, 2007. május

Eddigi látogatók

1136461

Copyright © 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.