Lélekkerekítők

Mese, mese, mátka!

A baba első könyvétől az önálló olvasásig. Magyar népmesét olvasok fel hetedik évét taposó gyermekemnek, aki aggódó tekintettel hallgatja a történéseket, egyszer csak elcsuklik a hangom, mert szemem már látja, mi jön. Jöjjön, aminek jönnie kell, vagy kicsit szépítsem?

Mit meséljünk?

A babák első könyvében, melyet már egy éves kor körül is lapozhatunk gyermekünkkel – ha van kedve hozzá, és nem eszi, hanem nézi -, nem történeteket találunk, hanem egy oldalas egy rajzos lapokat. Ezek alapján a baba az őt körülvevő legfontosabb használati tárgyak nevével ismerkedik, úgy hogy rövid mondatba foglaljuk a látottakat. Egyszerű használati tárgyakkal, házi állatokkal és a babalét elemeivel találkozhatunk az oldalakon (eszik, fürdik, alszik). Egyszerű vonalú, egy oldalon egyféle dolgot ábrázoló képeskönyvet próbáljunk választani.

Majd két-három éves korig olyan meséket mesélünk, mely a mindennapi életükről szól, akár állatmeseként kiskönyvekből vagy fejből, az aznapi történésekből fűzött rövid történeteket, vagy leporellókat. Marék Veronika Kippkopp és Boribon sorozatát, Bartos Erika Bogyó és Babóca valamint Anna és Peti sorozatát, majd Vakondos és Babaros köteteket vehetünk nekik.

Később áttérhetünk a kevesebb képet, több szöveget tartalmazó, hosszabb mesékre: például Égből Pottyant Mesék, Bálint Ágnes Labdarózsa kötetei, Csukás István Mirr-Murrja, Rege Sándor Gumimókus kalandjaira, a Pom pom mesékre vagy Berg Judit Csiribí köteteire.

Bálint Ágnes Mazsola köteteit négy év körül már végighallgatják a gyermekek. Janikovszky Éva, Lázár Ervin és Fésűs Éva meséivel is ismerkedhetünk.

Öt-hat évesen vehetjük elő a rövidebb népmeséket, majd csak eztán következnek az eredetiben olvasott klasszikus tündérmesék, és hosszabb népmesék, népmesefeldolgozások, például Benedek Elek meséi, vagy Berg Judit és Bartos Erika nagyobbaknak szóló kötetei.

Hibát követhetünk el, ha a tündérmesékből kihagyjuk a gonosz boszorkát, a népmesékből  a kegyetlennek tűnő tettet. A mese, mint ahogy a katonásdi játék és más szerepjátékok,nagyszerű eszköze a gyermekekben élő félelmek, szorongások kiélésére, kivetítésére. A klasszikus és jó mesékben a jó és a rossz harca mindig feloldáshoz vezet, csak olvassuk végig, ne féljünk, hogy megijesztjük vele gyermekünket.

Mesefilmek esetén fontos, hogy ne fussunk bele nézőként, olyan filmekbe, ahol szinte csak harci és erőszakos jelenetekre korlátozódik a jó és a rossz oldal ellentéte. Ezeknek a meséknek nem jótékony, hanem szorongást és agressziót keltő hatásuk van az arra érzékeny gyermekekre.

A klasszikus és népmesék vezetik fel az ifjúsági regényeket, a Brumi sorozatot, az eredeti Micimackót, Pinokkiót,  Bálint Ágnes: Tündér a vonaton és más meseregényeit, Berg Judit Rumini sorozatát. A nagy klasszikus ifjúsági regényekbe sokszor már önállóan kezdenek bele a gyermekek, de az esti felolvasást még ekkor is szeretik.

Komolyabb tündérmeséket és klasszikusokat ma már széles körben terjeszteneklerövidített változatban, könyv vagy diamese formájában. Így ezekkel sokszor már korábban is megismerkednek a gyermekek, mint a felsorolásomban. A feldolgozásokat érdemes átnézni. Nem biztos, hogy érdemes elébe menni az eredeti műnek, ha mégis akkor fussuk át a szóhasználatot, és nézzük meg, hogy a rövidítés miatt nagyon sérül-e az eseményszál.

Ha fél a mesétől

Ha gyermekünk fél egy-egy mesétől, diamesétől, akkor egy ideig ne olvassuk neki. Később vissza lehet rá térni, amikor az idő múlásával már nem kelt rossz érzést az adott szereplő vagy cselekményszál. A gyermekek különböző mértékben és kiszámíthatatlanul is érzékenyek lehetnek egy-egy figura jellemére, vagy túlságosan azonosulnak a bajba keveredett alakkal. Ez a természetes dolog válthatja ki ellenállásukat, vagy sírással való reagálásukat egy-egy mesére.

Mese és olvasás, olvasásra nevelés

Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak, általában maguk is olvasó felnőttekké válnak. Egy magyartanár mondta egyszer, hogy két dologgal nevelhetjük gyermekeinket olvasó emberré. Az egyik, amit tehetünk, hogy minden nap lefekvés előtt olvassunk mesét, vagy meséljünk gyermekünknek. Ezt egészen pici kortól el lehet kezdeni az esti lefekvési szertartás részeként. Nemcsak az olvasás örömét és hasznosságát hozza magával, hanem növekvő gyermekeink későbbi életében is érzelmi biztonságot és a nap szép zárását jelenti. A másik ösztönző erő, az ha a gyermek úgy nő fel, hogy azt látja szülei is szívesen forgatnak könyveket.

Az óvodát megelőző időszakban is sokat tehetünk tehát azért, hogy a könyvek, a mesék a mindennapi élet részévé váljanak. Gyermekünk még nem beszél, de már sok mindent megért. Kis élete történéseit kezdi először értelmileg bontogatni. Meséljük el esténként, hogy mi történt aznap velük. Ezt úgy is tehetjük, hogy egy maciról mesélünk, aki valójában ő, később nagyon megkedvelik az ilyen jellegű meséket. Idővel ők is hozzátesznek dolgokat.

Az igazi mese: amit fejből mondunk, nem olvasunk

Ha nem tudunk kitalálni, emlékezzünk rá, hogy a gyermekek nagyon szeretik ha szüleik saját gyermekkorukról mesélnek nekik. Nagyobb gyerekek pedig szívesen hallgatnak történeteket a saját kiskorukról.

Megesett velünk, hogy hónapokig azt kellett részletekbe menően elmesélni a fiamnak, hogy hogyan hozták meg a mosógépünket. Számomra egy párperces jelenet volt, mely liftes felcipelésben, egy helyretolásban, barkácsdoboz kinyitásában, kis bütykölésben és a szállítótól való búcsúzásban merült ki. Fiam két és fél évesen állt és nézte, aztán hónapokig meséltette velünk, hogyan történt. Pár évvel később a költözésünkből is sztori kerekedett, de abban azért éreztem, hogy talán a változás feldolgozásában is segít.

Első gyermekemmel az volt a szokásunk, hogy az óvodába vezető úton meséltem neki, illetve nekik, hiszen két évvel fiatalabb kishúga is kísérte őt nap, mint nap. Így sosem volt nagy gond az indulással, ha nem is az óvoda, de a mese miatt várta, hogy kilépjünk a kapun. Úgy alakítottam mindig az eseményszálakat, hogy mire odaérünk, vége legyen a mesének. Nem volt nehéz dolgom, mert kétféle mesét szőttünk mindig, meg volt a kerettörténet, csak a közepét kellett aznap kitalálnom. Szellemi lustaságomból születtek ezek a sablonos mesék, de meglepő módon éppen ezért szerették nagyon meg a gyermekeim, és előre kérték, hogy a Kapirgáló Kiskakas legyen vagy a Színes Törpe. A kisgyermekeknek fontos az ismétlődés, a kiszámíthatóság. Biztonságot ad és ugyanúgy elvarázsolja őket, mint a mesében  egy új fordulat, szereplő vagy váratlan csattanó.

A Kapirgáló Kiskakas mindig ugyanúgy kezdődött, és ahogy végigmondtam közben volt időm kitalálni, hogy mit találjon aznap a szemétdombon. „Volt egyszer egy kiskakas, aki nagyon szeretett kapirgálni, kapirgált ha fújt a szél, kapirgált ha sütött a nap, kapirgált ha esett a hó………Kapirgált hajnalban, délelőtt, délben…………Ma reggel ahogy kint kapirgált a szemétdombon talált egy picike fénylő nyeles valamit…..” Sose tudta mit talált, de arra jött az erdei állatok közül valamelyik, azzal találták ki, hogy mi az, és mire használható. A végén a kiskakas mindig behívta az erdei vendéget a házába, és a talált tárgyat rendeltetésszerűen, vagy saját elképzelésük szerint helyre tették, használták. Év végére a Kiskakas háza igencsak tele volt már mindenféle kinccsel.

A Színes Törpe mindig egy hosszú felsorolással kezdődött: „Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy Piros Törpe, piros volt a sapkája, piros volt a bögréje, a hegy amin lakott………..Ez a piros törpe egyszer mikor lesétált a hegyről……..” Egyszerű dolgok történtek vele és a mese vége is mindig ugyanaz volt, hogy hazament a piros házába, befeküdt a piros ágyacskájába……stb. Egy idő után a gyerekek rendelték meg, hogy milyen színű legyen a törpe. Év végén a kishúg is megszólalt: „pijos sipkás töjpe legyen”.

Hagyjuk, hogy a pillangós madárka odaröppenjen hozzánk, és gyermekünkhöz bárhol és bármikor. Mese, mese mátka……

Eddigi látogatók

1136461

Copyright © 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.