• deliorsolya80@gmail.com
  • +36205702781

Deli Orsolya

Bemutatkozás

Deli Orsolya vagyok. 1980-ban születtem Dombóváron, egy dunántúli kisvárosban. Általános és középiskolai tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A zene iránti érdeklődésem korán megmutatkozott. 1. osztályosként szüleim tudta nélkül jelentkeztem a helyi zeneiskolába zongora szakra. 10 évig számos megyei, regionális és országos népdaléneklési, illetve kórus találkozón és versenyen vettem részt, valamint 6 évig a helyi néptánc csoport tagja voltam. A zene iránti elkötelezettség vezérelt, mikor a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola ének-zene tanár és tanító szakjára beadtam a jelentkezésemet. Diploma megszerzése előtt már szolfézst tanítottam egy közeli kis faluban.
A főiskolai tanulmányaim elvégzése után, 2003-ban, kezdtem zeneterápiás foglalkozásokat tartani a „Reménység” Napközi Otthonban, amely erősen meghatározza azóta is az életemet, hiszen jelenleg is itt dolgozom. Közben 2006-ban végeztem a Pécsi Tudományi Egyetem által indított Művészetterapeuta- Zeneterápiás specializáción. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a hivatásom, egyben a hobbim is. 2010 óta már „Reménység” Napközi Otthon és Fejlesztő Iskola vagyunk, így a feladatkör bővült és színesedett. Korai fejlesztésben heti rendszerességgel vannak baba-mama csoportjaim, amit nagyon élvezek. Fejlesztő Iskolásoknak tartok naponta kommunikáció-fejlesztést, felnőtt fogyatékossággal élőknek zeneterápiát, rezgésterápiát (tibeti tálakkal), dráma-foglalkozást, egyéni fejlesztést és lelki gondozást.
Ezen felül van egy nagy büszkeségem a Reménysugár Zenekar. 2003-ban alapítottam 8 fogyatékossággal élő fiatalból. Később csatlakozott hozzánk 3 zenét kedvelő pedagógus is, így 12 fős lett a zenekar. Azóta 3 cd-k jelent meg. Bejártuk az egész országot, turnéztunk Erdélyben és Horvátországban is. Megfordultunk a gödöllői Grassalkovich kastélyban, a Parlamentben, a Zeneakadémián és egyéb színhelyeken. Számos elismerést kaptunk. Fontos, hogy értéket közvetítsünk. A mi előadásunkban minden dal más jelentőséget kap.
A legfontosabb feladat az életemben mégis a gyermekeim. 2006-ban született Gergő Sándor, majd 2009-ben világra jött Zsóka Orsolya. Anyukaként váltam teljessé és valósult meg minden álmom. Hihetetlen örömet okoz a közös játék és éneklés! Számos ölbeli játékot, mondókat és dalt énekeltem gyerkőceimnek. Daloltam nekik, ha szomorúak, ha álmosak, ha betegek, vagy ha egyszerűen csak játékos kedvükben voltak. Saját tapasztalataim során megtanultam, hogy hogyan lehet „jól” együtt eltölteni a közös időt. Erre szeretném megtanítani a hozzám járó édesanyákat, és örömet, jókedvet adni a gyermekeiknek.

Kedves Édesanyák, Édesapák, Nagyszülők és gyerekek!

Szeretettel várlak benneteket, tanuljunk együtt minél több éneket, mondókát, játékot.

“Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”

Kodály Zoltán

Kapcsolódó foglalkozások

Kerekítő
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT

A honlapunkon ún. cookie-kat (magyarul: sütiket), illetve hasonló technológiai megoldásokat használunk. Ezekre az alábbiakban összefoglalóan, mint cookie-kra vagy mint sütikre hivatkoztunk.

MI A CÉLJA ENNEK A TÁJÉKOZTATÓNAK?

Az Európai Unióban működő weboldalaknak, illetve ezek szolgáltatóinak, így nekem, Kovács Judit Eszter ev.-nak (nyilvántartási szám:51185772, székhely: 1122 Budapest Maros utca 46., adószám 68075716-1-43, weblap: www.kerekito.hu, e-mail: info@kerekito.hu, tel.: +36 20 417 8766, a továbbiakban: „Adatkezelő”) is a felhasználók hozzájárulására van szüksége cookie-knak a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához. Az alábbiakban bemutatjuk az általunk használt cookie-kat és hogy milyen célra használjuk őket. Ezzel a célunk, hogy megalapozott információk alapján tudd megadni a hozzájárulásod.

MIK AZOK A COOKIE-K?

A cookie-k olyan kis adatcsomagok, a melyeket a honlapok kérésére a böngésző ment el a felhasználó eszközére. A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.

A COOKIE-K TÍPUSAI

A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani.

A cookie-k szükségessége szerint:

  • Szükséges (essential) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Opcionális (non-essential) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. Ezen belül a következőket használjuk:
  • Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).
  • Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

A cookie-k tárolási időtartama szerint:

  • Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

A cookie-kat elhelyező fél szerint:

  • Saját (first-party) cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kerekito.hu).

Harmadik fél (third-party) cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.

MILYEN SÜTIKET HASZNÁLUNK ÉS MIÉRT ÉS HOGY HOGYAN TUDOD A COOKIE-K HASZNÁLATÁT SZABÁLYOZNI?

A lapfüleken választva további információt olvashatsz róluk és ha szeretnéd, ott bármikor megváltoztathatod vagy visszavonhatod a hozzájárulásodat.