Barion Pixel
  • enyedianita88@gmail.com

Enyedi Anita

Bemutatkozás

Enyedi Anita vagyok, tanító és Kerekítő baba-mama foglalkozásvezető. 1987-ben, Budapesten születtem. Pedagógus család a miénk (anyai ágon). Édesanyám már kisgyerekkorom óta a zene szeretetére nevelt. Óvodásként belekóstoltam a néptánc és a ritmikus sportgimnasztika alapjaiba. Kisiskolásként a furulyával ismerkedtem. A középiskolát egy alapfokú művészeti iskolában jártam és az iskolai kórusok tagjaként énekeltem. 2009-ben diplomáztam az ELTE tanítóképző főiskolai karán (matematika műveltségterületen). A munkám során, volt szerencsém megtapasztalni, hogy a zene sok feszült helyzeten átsegít, nyugtatólag hat. Fegyelemre, figyelemre tanít, értelmi és érzelmi életet gazdagítja és fejleszti. Fontosnak tartom, hogy a jövő nemzedéke ne csak észlelje a zenét, hanem értse, szeresse és művelje is! Ezt pedig már a kezdeteknél a legjobb megalapozni, Édesanya ölében! A zene, a ritmus, a mondókák pedig hozzá segítenek, a beszéd és később az olvasás tanításához is. A Kerekítőt kislányom születésekor ismertem meg. Együtt próbáltuk ki és láttam, hogy mennyire hasznára válik és milyen jótékony a hatása, mind az érzelmi életére, mind az értelmére. Mindemellett a játékok és a zene által egyre többet ismeretem meg belőle is! Így nemcsak az ölbeli mondókák, kacagtatók, lovagoltatók és dalok tárháza nyílt ki előttem, hanem ezek által a gyermekem is.  A kisfiam már beleszületett a kerekítésbe és vele is ezen az úton szeretnék járni. ( Öröm látni, mikor a nagyobbik kicsi énekli a „Hinta palintát” a kisebbiknek, aki tele szájjal mosolyog rá!) 2015-ben végeztem el Kovács Judit Kerekítő módszertani tanfolyamát. A Kerekítő foglalkozásokat is azzal a céllal szeretném tartani, hogy az édesanyák, édesapák, nagyik, nagypapák mondóka és népdal tudása és szeretete mellett a gyerekükkel/ unokájukkal való kapcsolatuk is mélyüljön, erősödjön. Sok szeretettel várlak benneteket!

Kerekítsük együtt, élő zeneszóval, víg énekszóval gyermekeink világát szebbé, jobbá! Höcögjünk, göcögjünk, énekeljünk, mókázzunk együtt!

Kapcsolódó foglalkozások

Kerekítő
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT

A honlapunkon ún. cookie-kat (magyarul: sütiket), illetve hasonló technológiai megoldásokat használunk. Ezekre az alábbiakban összefoglalóan, mint cookie-kra vagy mint sütikre hivatkoztunk.

MI A CÉLJA ENNEK A TÁJÉKOZTATÓNAK?

Az Európai Unióban működő weboldalaknak, illetve ezek szolgáltatóinak, így nekem, Kovács Judit Eszter ev.-nak (nyilvántartási szám:51185772, székhely: 1122 Budapest Maros utca 46., adószám 68075716-1-43, weblap: www.kerekito.hu, e-mail: info@kerekito.hu, tel.: +36 20 417 8766, a továbbiakban: „Adatkezelő”) is a felhasználók hozzájárulására van szüksége cookie-knak a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához. Az alábbiakban bemutatjuk az általunk használt cookie-kat és hogy milyen célra használjuk őket. Ezzel a célunk, hogy megalapozott információk alapján tudd megadni a hozzájárulásod.

MIK AZOK A COOKIE-K?

A cookie-k olyan kis adatcsomagok, a melyeket a honlapok kérésére a böngésző ment el a felhasználó eszközére. A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.

A COOKIE-K TÍPUSAI

A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani.

A cookie-k szükségessége szerint:

  • Szükséges (essential) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Opcionális (non-essential) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. Ezen belül a következőket használjuk:
  • Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).
  • Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

A cookie-k tárolási időtartama szerint:

  • Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

A cookie-kat elhelyező fél szerint:

  • Saját (first-party) cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kerekito.hu).

Harmadik fél (third-party) cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.

MILYEN SÜTIKET HASZNÁLUNK ÉS MIÉRT ÉS HOGY HOGYAN TUDOD A COOKIE-K HASZNÁLATÁT SZABÁLYOZNI?

A lapfüleken választva további információt olvashatsz róluk és ha szeretnéd, ott bármikor megváltoztathatod vagy visszavonhatod a hozzájárulásodat.