Bemutatkozás

Halmai Nóra vagyok, 1979-ben születtem Dunaújvárosban, ahol most is élek férjemmel és két kisfiammal. A zene és a zene szeretete még gyermekkoromban vált észrevétlenül az életem nélkülözhetetlen részévé, amikor „kockás ingesként” az ének-zene tagozatos Móricz Zsigmond Általános Iskolába jártam. Hét évesen, miután nagymamám Somogy-megyei falujában véletlenül ráakadtam egy zongorára, amit szüleim megvásároltak, hazahozattak és barátaikkal felcipeltek a hetedik emeleti lakásunkba, léptem át először a dunaújvárosi Zeneiskola, (azóta Sándor Frigyes Zeneiskola) küszöbét azzal a szándékkal, hogy zongorázni tanuljak. A Zeneiskolában három perc alatt állapították meg, hogy alkatilag a legjobb hangszer számomra a hegedű. Máig sem tudom, hogy csak a zongorára való túljelentkezés, vagy valóban az alkatom az oka, de hegedülni kezdtem, amit olyannyira nem bántam meg, hogy az általános iskolát követően a gimnáziumi évek, majd később a főiskolai és egyetemi évek során is jártam hegedűórákra.
A zene, az ének, a ritmus végigkísérte és gyönyörűvé, emlékezetessé tette a gyermekkoromat és a későbbi éveimet is – minden jelentős emlékemhez köthető egy dal, vagy egy dallam. Épp ezért volt természetes számomra a nagyobbik fiam születésére való várakozás során, hogy egy kisbabának énekelni, muzsikálni kell. Anyaként aztán megélhettem, hogy a babával a legelső találkozás a szívben zajlik. Ez a találkozás teszi lehetővé, hogy a világ forgása lelassul és csakis a gyermekünket körülvevő szűk környezetben lévő, korábban talán észre sem vett csodák léteznek. Ebben a tiszta, csendes és mindenre nyitott állapotban harsánynak és túlzottnak, egy baba számára követhetetlennek tűntek az általam addig ismert dalok, bevethető zenetudásom mintegy lenullázódott. Mivel mindig szerettem, ha valami tudományosan is megalapozott, a könyvekhez fordultam segítségért – így találtam rá a mondókákra. A kiságy mellett nagyon sokáig ott volt Forrai Katalin „Jár a baba, jár” című kötete és számos mondókás kötet, amíg a kezdeti „riadalmat” felváltotta a megnyugvás – hogy igazából nem a lexikális tudáson van a lényeg – a mondókázás lényege az anya és a baba egymásra figyelése, a közös percekben való elmerülés.
Nagyobbik fiam révén első kézből tapasztalhattam, hogy az otthoni, meghitt mondókázások, éneklések nemcsak az érzelmi és beszédbeli fejlődéshez járulnak hozzá, a mondókák és a dalok megőrzik és sokszorosítják az egyes pillanatokat – felidézhetőek velük az otthoni meghitt percek egy nagyobb türelmet igénylő helyzetben, például zajosabb környezetben, autóban ülve vagy sorban álláskor és fordítva: otthon ismét átélhetőek vele a séták, kirándulások során szerzett tapasztalatok.

Ilyen örömteli, meghitt pillanatokhoz, otthoni, vagy séta közbeni mókázáshoz nyújt ötleteket a Kerekítő Mondókás Móka, ahová szeretettel várok minden Kicsit és a velük mondókázni vágyó Nagyot (Anyukát, Apukát, Nagymamát, Nagypapát) közös mondókázáshoz, énekléshez, hegedű- és furulyaszó kíséretében.