• hertelszilvia@gmail.com
  • 30-424-7319

Hertel Szilvia

Bemutatkozás

Hertel Szilvia vagyok, 1978-ban születtem. Tősgyökeres sződi. A mozgás, a néptánc, a zene szeretetét és nem utolsósorban, hogy gyermekszerető felnőtté válhattam szüleimtől kaptam ajándékba.
2001-ben diplomáztam Zsámbékon az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanító szakán, testnevelés műveltségi területen. Néhány év tanítás után elvégeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szakát.
Eddigi életem folyamán többször visszakanyarodtam a gyökereinkhez, mindnyájan arról mesélünk, abból építkezünk, amit kisgyermekként átéltünk, kaptunk. Nagymamám varrta az első népviseleti ruhámat amibe kislányként oly szívesen táncoltam, valamint gyakran játszhattam az általa megvarrt és sződi népviseletbe öltöztetett babákkal is.
Sok mindent kipróbáltam: sportoltam, zenéltem, kézműveskedtem, tanító néniskedtem, a szívem csücske mégiscsak a hagyomány ápolása, őrzése, továbbadása lett, amit néptáncpedagógusként minden generációnak továbbíthatok. 2002 óta tanítok néptáncot, népi játékot óvodás kortól a felnőtt korosztályig.
A tanulmányaim során is számos játékkal, mondókával ismerkedtem meg, és persze gyűjtöttem is őket, mégis akkor kerültek igazán közel hozzám mikor 2008-ban megszülettek gyermekeim (Csenge, Csanád) és velük együtt élhettem át az önfeledt játék örömét. Amióta édesanya vagyok folyamatosan bővítem magyar népi játéktáramat, gyűjtöm a „gyerekeknek valókat”. Ezek az ölbeli játékok életünk fontos részévé váltak és tapasztaltam, hogy milyen nagy segítséget jelentenek a kicsik számára a nehezebb időszakokban is. Azóta is sok hüppögős, fájós, hisztis, sokat várakozós helyzetből is kiénekeltük, kijátszottuk magunkat. Hiszen az ölbeli játékok „egyszerre szórakoztatják, szoktatják, oktatják, nevelik a gyermeket”. „ A gyermek életében a játék alapoz meg minden további, fontos tevékenységet. ” (Sándor Ildikó)
„A néptánc a művészeti nevelés olyan lehetősége, amely a lehető legtermészetesebb módon, sokoldalúan és igen hasznosan járul hozzá az egyén testi-lelki-szellemi fejlődéséhez, kultúrájának gazdagodásához.” ( Dr. Zórándi Mária)
Feladatomnak tartom, hogy a néptánc komplexitását felhasználva minél kisebb korban eljusson a családokhoz kultúránk gazdagsága. Örülök, hogy 2010-ben rátaláltam a Kerekítőre és csatlakozhattam a csapathoz.

Kapcsolódó foglalkozások

Kerekítő
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT

A honlapunkon ún. cookie-kat (magyarul: sütiket), illetve hasonló technológiai megoldásokat használunk. Ezekre az alábbiakban összefoglalóan, mint cookie-kra vagy mint sütikre hivatkoztunk.

MI A CÉLJA ENNEK A TÁJÉKOZTATÓNAK?

Az Európai Unióban működő weboldalaknak, illetve ezek szolgáltatóinak, így nekem, Kovács Judit Eszter ev.-nak (nyilvántartási szám:51185772, székhely: 1122 Budapest Maros utca 46., adószám 68075716-1-43, weblap: www.kerekito.hu, e-mail: info@kerekito.hu, tel.: +36 20 417 8766, a továbbiakban: „Adatkezelő”) is a felhasználók hozzájárulására van szüksége cookie-knak a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához. Az alábbiakban bemutatjuk az általunk használt cookie-kat és hogy milyen célra használjuk őket. Ezzel a célunk, hogy megalapozott információk alapján tudd megadni a hozzájárulásod.

MIK AZOK A COOKIE-K?

A cookie-k olyan kis adatcsomagok, a melyeket a honlapok kérésére a böngésző ment el a felhasználó eszközére. A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.

A COOKIE-K TÍPUSAI

A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani.

A cookie-k szükségessége szerint:

  • Szükséges (essential) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Opcionális (non-essential) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. Ezen belül a következőket használjuk:
  • Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).
  • Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

A cookie-k tárolási időtartama szerint:

  • Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

A cookie-kat elhelyező fél szerint:

  • Saját (first-party) cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kerekito.hu).

Harmadik fél (third-party) cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.

MILYEN SÜTIKET HASZNÁLUNK ÉS MIÉRT ÉS HOGY HOGYAN TUDOD A COOKIE-K HASZNÁLATÁT SZABÁLYOZNI?

A lapfüleken választva további információt olvashatsz róluk és ha szeretnéd, ott bármikor megváltoztathatod vagy visszavonhatod a hozzájárulásodat.