Barion Pixel
  • kovacs.erzsebet.mail@gmail.com

Kovács Erzsébet

Bemutatkozás

Kovács Erzsébet vagyok, kétgyermekes családanya. Az éneklés és a zene kisgyermekkoromtól életem fontos része. Otthon testvéremmel már kicsiként sokat énekeltem, tanulmányaimat zenei általános iskolában kezdtem. Emellett a helyi zeneiskolában a zongora tanszak tanulója voltam, egészen a középiskolás évek végéig. Eközben a hegedűvel és a gitárral is megismerkedtem, a helyi énekkarok és zenekarok aktív résztvevőjévé váltam. Egyetemi éveim alatt folytattam zongora tanulmányaimat, valamint az egyetemi szimfonikus zenekar tagjaként különböző zenekari formációkban zenéltem.
Az énekes, mondókás baba-mama foglalkozásokkal gyermekeim megszületése után ismerkedtem meg, s egyből tudtam, ez az, amivel foglalkozni szeretnék. Fontosnak tartom az éneklés, mondókázás jelenlétét a kisgyermekek életében, ezért szeretném, ha minél több család megismerkedne az ebben rejlő örömmel, s napi szintűvé válna az otthonokban a közös ének, játék.
Ehhez nyújtott lehetőséget J. Kovács Judit módszertani képzése, melynek elvégzése után a szegedi és környékbeli családokkal kerekíthetek együtt.

Kapcsolódó foglalkozások

Kerekítő
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT

A honlapunkon ún. cookie-kat (magyarul: sütiket), illetve hasonló technológiai megoldásokat használunk. Ezekre az alábbiakban összefoglalóan, mint cookie-kra vagy mint sütikre hivatkoztunk.

MI A CÉLJA ENNEK A TÁJÉKOZTATÓNAK?

Az Európai Unióban működő weboldalaknak, illetve ezek szolgáltatóinak, így nekem, Kovács Judit Eszter ev.-nak (nyilvántartási szám:51185772, székhely: 1122 Budapest Maros utca 46., adószám 68075716-1-43, weblap: www.kerekito.hu, e-mail: info@kerekito.hu, tel.: +36 20 417 8766, a továbbiakban: „Adatkezelő”) is a felhasználók hozzájárulására van szüksége cookie-knak a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához. Az alábbiakban bemutatjuk az általunk használt cookie-kat és hogy milyen célra használjuk őket. Ezzel a célunk, hogy megalapozott információk alapján tudd megadni a hozzájárulásod.

MIK AZOK A COOKIE-K?

A cookie-k olyan kis adatcsomagok, a melyeket a honlapok kérésére a böngésző ment el a felhasználó eszközére. A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.

A COOKIE-K TÍPUSAI

A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani.

A cookie-k szükségessége szerint:

  • Szükséges (essential) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Opcionális (non-essential) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. Ezen belül a következőket használjuk:
  • Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).
  • Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

A cookie-k tárolási időtartama szerint:

  • Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

A cookie-kat elhelyező fél szerint:

  • Saját (first-party) cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kerekito.hu).

Harmadik fél (third-party) cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.

MILYEN SÜTIKET HASZNÁLUNK ÉS MIÉRT ÉS HOGY HOGYAN TUDOD A COOKIE-K HASZNÁLATÁT SZABÁLYOZNI?

A lapfüleken választva további információt olvashatsz róluk és ha szeretnéd, ott bármikor megváltoztathatod vagy visszavonhatod a hozzájárulásodat.