Lőrincziné Dajka Katalin
Bemutatkozás
Lőrincziné Dajka Katalin vagyok, Budakeszin élek a családommal. 1985-ben születtem Berettyóújfaluban, Nagyrábén nőttem fel. Gyermekkorom legkedvesebb emlékei közé tartoznak a délutáni zeneiskolában eltöltött évek, és helyi népdalkör esti próbái, ahol a közös éneklés élménye mellett a citeraszó is örökre a szívembe költözött. Az általános iskola után tanulmányaimat Debrecenben, majd Budapesten folytattam. Eredetileg tanári pályára készültem a Debreceni Egyetem német szakos hallgatójaként, de aztán más irányt vett az életem. Férjhez mentem és Budapestre költöztünk. Egy németes óvodában helyezkedtem el, ami örökre megpecsételte a sorsomat. A germanisztika szak elvégzése után megszereztem az óvodapedagógusi diplomámat. Főiskolán a Népköltészet a gyermeknevelésben specializációt választottam, itt fogott meg először a népi mondókák varázslatos világa. Kisfiam megszületése után végre mi magunk is átélhettük csemeténkkel az ölbéli játékok által nyújtott sok-sok meghitt, bensőséges, önfeledt és vidám percet. Ebből a tapasztalatból aztán az óvodában is egyre többször merítettem. Szinte minden nehéz helyzetre lapult egy mondóka a tarsolyomban. Időközben rátaláltam a Kerekítőre, és látva ezt az értékteremtő és értékmentő munkát, az inspiráló közösséget, a jó hangulatú baba-mama foglalkozásokat, megszületett bennem az érzés, hogy én is szívesen tartoznék ehhez a közösséghez. 2021-ben elvégeztem a Kerekítő módszertani képzését, majd a bábos képzést is, és ősszel mintacsoportot kezdtem el vezetni az óvodámban. 2022 tavaszán pedig védjegyes kerekítő foglalkozásvezetővé váltam.