Barion Pixel
  • szocsbeatrix@yahoo.com
  • 0040740027291

Szőcs Beatrix

Bemutatkozás

1987 áprilisában születtem a Partiumban, majd Kolozsvárra költöztem az egyetemi tanulmányaim miatt, végül családot is itt alapítottunk.

Gyerekkorom óta vonzott minden zenével és tánccal kapcsolatos tevékenység, jelen voltam városunk kórusaiban, színjátszókörökben és különböző tánc csoportokban. Az egyetemi évek alatt is igyekeztem ezeknek a szenvedélyeknek hódolni, közben a fő profil mellett pedagógiát tanultam.

Nagycsaládba születtem, két házasságból összesen nyolc gyermek közül majdnem középsőként mindig akadt egy-két kisgyermek akikre énekekkel, mondókákkal, szeretgetve vigyáztam.

Kislányom születése után találkoztam a Kerekítő hagyományőrző, közösségteremtő és nem utolsó sorban széleskörűen készségfejlesztő csodálatos világával. Emma lányom négy hónapos korától aktív tagjai voltunk az akkori Kerekítő közösségnek, amely azóta sajnos megszűnt.

Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy szívesen lennék én is foglalkozásvezető, de második gyermekünk érkezését vártuk, így ez a vágyam akkor háttérbe szorult.

Egy évvel később azonban már semmi akadálya nem volt annak, hogy elvégezzem a Kerekítő foglalkozásvezetői képzést, fél év elteltével pedig útnak indult a Kerekítő baba-mama móka!

Várok minden 0-3 éves gyermeket szüleik, nagyszüleik szerető ölelésében mondókázni, lovagolni, mókázni!

Kapcsolódó foglalkozások

Mini Cart 0

Your cart is empty.