• vighbodamaria@gmail.com
  • +36203799292
  • https://napvilagholdvilag.hu/

Vigh-Boda Marcsi

Bemutatkozás

Vigh-Boda Marcsi vagyok. 1988-ban hópelyhes téli napon jöttem a világra Esztergomban. Nagycsalád legkisebb gyermekeként Lábatlanon nevelkedtem. Szüleim mindketten pedagógus végzettségűek. A zene kisgyermek korom óta fontos szerepet tölt be az életemben. Zeneiskolai tanulmányaimat általános iskolában kezdtem meg. Tanulmányaim során rendszeresen tagja voltam az iskolai kórusnak és néptánccsoportnak, színjátszó körnek.
2012-ben jött világra kislányom Csenge, majd 2014-ben Zselyke lányom is megszületett. Családommal Süttőn élünk. A népi kultúra, a népdal, népszokások és hagyományok gyermekkoromtól fogva érdekeltek. Lánykáim megszületését követően, mindezek újra fontos szerephez jutottak életemben.
Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Német nemzetiségi Óvodapedagógus képzésén folytattam. Az óvodában eltöltött évek bebizonyították számomra, hogy a népi játékoknak, bábozásnak, dramatizálásnak fontos szerepet kell betölteniük a mai gyermekek mindennapjaiban is. Ezek a játékok évtizedekkel ezelőtt még teljesen természetesek voltak, a nagyszülők, édesanyák, nagyobb korban a gyermekközösségek hozták létre őket. A nagycsaládok megszűnésével azonban az édesanyák egyedül maradtak gyermekeikkel, sok esetben a nagyszülőktől távol. Fontosnak érzem tehát, hogy ne csak a kisgyermekek kerüljenek olyan jellegű közösségbe, ahol önfeledt perceket tölthetnek együtt, hanem az édesanyák és akár az édesapák is.
Egy-egy népi játékot megvizsgálva Én is felfedeztem azt, hányféleképpen fejlesztheti gyermekünk motoros, kognitív, kommunikációs és szociális képességeit. Kiemelném azonban, hogy a foglalkozásoknak nem elsődleges célja a fejlesztés. Középpontban az önfeledt játék áll édesanyjuk ölében, énekszóval és sok mozgással. A fejlődés ezekből adódóan önmagától is végbemegy.
Gitárral, alt-, és szopránfurulyával, sámándobbal, sok-sok népi hangszerrel, nevetéssel, Kerekítő Manó hétről-hétre megújuló bábjeleneteivel és játékkal várom a Családokat ,

  • Kerekítő Manó Torna,
  • Mondókás Móka és
  • Zeneovi foglalkozásokra.

2019 januártól Komáromban, Süttőn és Nyergesújfalun, Lábatlanon és Tardoson is!
Kerekedjünk együtt jókedvre, csaljunk együtt mosolyt az arcocskákra!

Várlak szeretettel!

Kapcsolódó foglalkozások

Kerekítő
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT

A honlapunkon ún. cookie-kat (magyarul: sütiket), illetve hasonló technológiai megoldásokat használunk. Ezekre az alábbiakban összefoglalóan, mint cookie-kra vagy mint sütikre hivatkoztunk.

MI A CÉLJA ENNEK A TÁJÉKOZTATÓNAK?

Az Európai Unióban működő weboldalaknak, illetve ezek szolgáltatóinak, így nekem, Kovács Judit Eszter ev.-nak (nyilvántartási szám:51185772, székhely: 1122 Budapest Maros utca 46., adószám 68075716-1-43, weblap: www.kerekito.hu, e-mail: info@kerekito.hu, tel.: +36 20 417 8766, a továbbiakban: „Adatkezelő”) is a felhasználók hozzájárulására van szüksége cookie-knak a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához. Az alábbiakban bemutatjuk az általunk használt cookie-kat és hogy milyen célra használjuk őket. Ezzel a célunk, hogy megalapozott információk alapján tudd megadni a hozzájárulásod.

MIK AZOK A COOKIE-K?

A cookie-k olyan kis adatcsomagok, a melyeket a honlapok kérésére a böngésző ment el a felhasználó eszközére. A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.

A COOKIE-K TÍPUSAI

A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani.

A cookie-k szükségessége szerint:

  • Szükséges (essential) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Opcionális (non-essential) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. Ezen belül a következőket használjuk:
  • Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).
  • Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

A cookie-k tárolási időtartama szerint:

  • Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

A cookie-kat elhelyező fél szerint:

  • Saját (first-party) cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kerekito.hu).

Harmadik fél (third-party) cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.

MILYEN SÜTIKET HASZNÁLUNK ÉS MIÉRT ÉS HOGY HOGYAN TUDOD A COOKIE-K HASZNÁLATÁT SZABÁLYOZNI?

A lapfüleken választva további információt olvashatsz róluk és ha szeretnéd, ott bármikor megváltoztathatod vagy visszavonhatod a hozzájárulásodat.