Palya Bea ajánló sorai a Kerekítő 2-höz, 2010.
„Most még a barátnőim gyerekeivel játszom Hóc hóc katonát, de gondolok már arra a kisgyerekre, akit én fogok szülni, és akinek a szemébe nézve majd mondhatom ezeket a szavakat, pempőcöket, hockolókat, parafittyeket. És nevetünk sok-sok-sokat, kitalálunk új dalokat. Valamiféle szerelem elmélyítése lesz majd ez, szavakat és érintéseket küldünk egymásnak, játszunk egymással. Az itt összegyűjtött mondókákban, játékokban egy olyan gyengéd szeretés van kódolva, amely egyben a kreativitásnak is utat enged: mi magunk is találhatunk új szavakat, új dalokat, új ritmusokat, új érintéseket."
Fábián Éva népzene-pedagógus ajánlósorai a Kerekítő Állatos Játéktárhoz, 2014.
"Nagyanyóink, nagyapóink ezredéveken keresztül dédelgették csemetéiket az elődeiktől öröklött mondókákkal, hangutánzókkal, dalokkal, játékokkal. Nemzedékről nemzedékre szálltak-változtak, és csodálatos módon ugyanazok maradtak-, mosolyt csaltak a babák arcára, ahonnan az átköltö-zött mindjárt a szüleik szeme sarkába. a nevetésnek ősidők óta kitaposott útvonala ez, egyetlen mosoly sem tévedt még el rajta soha."
Gryllus Vilmos zenész ajánlója a Kerekítő 4-hez, 2015.
"Gyerekkoromban sok ilyet játszottunk a szülőkkel, nagyszülőkkel: piszézőst, térdenlovaglóst, elmentvadásznit, csipcsipcsókást. Nagyon szerettük! Kettesben lenni, tetsközelben, biztosnágban, átadni magunkat egymásnak, egymás érintésének. És nem kellett hozzá más, csak mondóka-varázsige. Ebbőla könyvből, ebből a sorozatból is ezt lehet tanulni: játszani, együttlenni, egymást szeretni."
Vekerdy Tamás pszichológus ajánlója a "Százérintőhöz", 2012.
Mesélj „fejmesét” a gyerekednek! Olyat, amit te találsz ki! Éppen akkor és éppen ott… Meglátod: élvezni fogja. Hát még ha „fejből” mondókázol, „kerekítesz” vele! Lackfi János és Kovács Judit ezt csinálta. És milyen jól! Még te is használhatod… És mintául is szolgál: így kell – így is kell – a mai szülőnek a mai gyerekkel „kerekíteni”.
Sándor Ildikó néprajzkutató ajánlója a Kerekítő 3-hoz, 2013.
"Ringatás, érintés, dúdolás: biztonságot, örömet ad az ölbe vett gyermeknek és az ölelő felnőttnek. Finomulnak a mozdulatok, gazdagodik a tudás, formálódnak, mélyülnek az érzelmek a cseperedő emberpalántában. Az ölbeli játékban, a mondókában - mely egykor a szájhagyomány útján jutott el egyik generációtól a másikig - eleink tudása, megélt tapasztalata sűrűsödik. Ezt közvetíti az olvasóhoz a Kerekítő."
Berg Judit írónő fülszövege a Kerekítő 1-hez, mely Szép Magyar Könyv díjat nyert 2009-ben
"Amikor pici gyerekünket ölbe vesszük, hogy együtt mondókázzunk, tapsoljunk, zötyögjünk, akkor igazán kerek a világ. Most végre itt egy könyv, amely nem pusztán a legjobb mondókák gyűjteménye, hanem azt is megtudhatjuk belőle, pontosan milyen játék, mozgás kapcsolódik az egyes versikékhez, hogy aztán kedvünkre próbálgassuk, variáljuk őket. Kisgyerekes családok, kezdő szülők, nagyszülők alapműve! "
Sződy Judit pszichológus sorai a Kismama Magazin 2010. márciusi számában
"Hogyan kerekítsük jókedvre az apróságokat életük első éveiben? Biztos tipp: vegyük ölbe, énekel-jünk, mocorogjunk, táncoltassuk, tapsoljunk, lovagoltassuk meg, lógázzuk a lábát, dögönyözzük, csúszdáztatssuk, cirógassuk. Garantált a kacagás! Segítségül itt ez a gyönyörű kis könyv dalocs-kákkal, versecskékkel, játékleírásokkal, és Kűállai Nagy Krisztina csodásan mókás rajzaival. Az élet első évei érintésekből, ölelésekből állnak. Lackfi János mondókáiban a mókus, süni, labda, szúnyog, béka mellett a mobiltelefontól a repülőig sok mai tárgy is helyet kap, és alkamat ad az önfeledt játékra, cirógatásra, dögönyözésre, lógázásra.Legyen nektek is sok örömötök a Százérintőben!"
Bartos Erika meseírónő ajánló sorai, 2010. február
"A Kerekítő könyv maga a játék, összebújás, nevetés, éneklés, tapsolás, csiklandozás. Újra és újra örömmel vesszük elő esténként, a közös kedvenc a Sűrű erdő, Kopasz mező, a versvégi csiklan-dozást nem lehet megunni. Ez a kis könyv hiánypótló, alkalmat ad a hétköznapok vidám lezárásá-hoz, nyaralásra, utazásra is magunkkal vihetjük, mi anyukák is sokat tanulhatunk belőle! Kállai Nagy Krisztina kedves, ötletes, szeretetteli rajzai teszik a könyvet teljessé, a gyerekek számára lebilincselővé, a szülő számára alapművé. Köszönjük a könyvet Kovács Juditnak, és várjuk a folytatást!"