• breadri@gmail.com
  • +36-20-5036463
  • www.boldogcsalad.hu

Bánki-Révész Adrienn

Bemutatkozás

Bánki-Révész Adrienn vagyok. Orosházán születtem, és jelenleg is ott élek családommal. Szüleim –bár maguk nem tanultak hangszeren–, mindig is zeneszerető emberek voltak, így természetes volt számomra, hogy komolyzenei koncertekre jártunk, és hogy zenei általános iskolában kezdjem meg a tanulmányaimat. Hangszeremnek a hegedűt választottam, és az általános iskola után tanárom javaslatára a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, hegedű szakosként folytattam a zenetanulást.

A középiskola után Szegedre kerültem, ahol magyar-ének szakos tanárként végeztem 1998-ban. A tanítás mellett zeneovi keretében kezdtem el kisebbekkel is foglalkozni a Hajnal Evangélikus Óvodában. Bár a módszertani könyveket átböngésztem, személyes élményeim és Édesanyám 30 éves óvónői tapasztalatai segítettek igazán abban, hogyan legyen az éneklés, a játék értékes zenei élmény az óvodások számára.

2004-ben új fordulatot vett az életem: férjem munkája miatt Németországba kellett költöznünk. Három évig éltünk Frankfurtban, ahol az egyik német ismerősünk kérdezett rá, hogy nem lenne-e kedvem Babamuzsika foglalkozásokat tartani. A gondolat lelkesítő volt, így heteken át böngésztem a magyar és német babazenés oldalakat, szakkönyveket. Ennek eredményeként egy sajátos, a magyar Kodály-módszeren nyugvó, de német dal- és szöveganyagú zenés, mondókás alkalom kerekedett ki az ötletből. A vidám hangulatú foglalkozásokat egészen addig vezettem, amíg egyre domborodó kismama pocakkal ez egyáltalán lehetséges volt. Merthogy időközben útban volt felénk első kisfiunk, Peti, aki által már végre saját élményeim is lehettek arról, mit jelent egy babát ringatni, lovagoltatni, hintáztatni…, és nem utolsó sorban altatni!

2007 nyarán költöztünk vissza Magyarországra, Orosházára, amikor is egy újabb pocaklakó követelt magának figyelmet: Gergő. Nyolc hónapos korában, egy lelkes kis csapat részvételével indítottam el első saját, magyarországi babazene foglalkozásaimat.

Az általam megálmodott alkalmak továbbfejlesztési, színesítési szándéka vezetett el a Kerekítő kezdeményezéshez. 2009 novemberében végeztem el a szakmai továbbképzést, mely által rengeteg új ötlettel és egy lelkes, elhivatott csapattal ismerkedhettem meg, akik mind egy célért dolgozunk: minél több vidám és értékes percet ajándékozzunk a foglalkozásainkra járó családoknak. A Kerekítő számomra azóta életforma. Hétről hétre újabb csoda. Mint ahogyan az is, hogy 2015 februárjában ajándékul kaphattunk még egy gyönyörű kisleánykát is. Anett által most újra van egy otthoni játszótársam. Lelkesen énekelünk, mondókázunk nap mint nap, így kerekítve kacagósra, ölelősre az együtt töltött órákat.

Számomra a dalok, mondókák átadása mellett fontos cél az anyukák és a babák egymásra figyelésének, csodálatos, közös perc-élményének a megteremtése is. Kivételes örömnek tartom, hogy e pillanatok megszületésénél én is ott lehetek.

Kapcsolódó foglalkozások

Kerekítő
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT

A honlapunkon ún. cookie-kat (magyarul: sütiket), illetve hasonló technológiai megoldásokat használunk. Ezekre az alábbiakban összefoglalóan, mint cookie-kra vagy mint sütikre hivatkoztunk.

MI A CÉLJA ENNEK A TÁJÉKOZTATÓNAK?

Az Európai Unióban működő weboldalaknak, illetve ezek szolgáltatóinak, így nekem, Kovács Judit Eszter ev.-nak (nyilvántartási szám:51185772, székhely: 1122 Budapest Maros utca 46., adószám 68075716-1-43, weblap: www.kerekito.hu, e-mail: info@kerekito.hu, tel.: +36 20 417 8766, a továbbiakban: „Adatkezelő”) is a felhasználók hozzájárulására van szüksége cookie-knak a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához. Az alábbiakban bemutatjuk az általunk használt cookie-kat és hogy milyen célra használjuk őket. Ezzel a célunk, hogy megalapozott információk alapján tudd megadni a hozzájárulásod.

MIK AZOK A COOKIE-K?

A cookie-k olyan kis adatcsomagok, a melyeket a honlapok kérésére a böngésző ment el a felhasználó eszközére. A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.

A COOKIE-K TÍPUSAI

A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani.

A cookie-k szükségessége szerint:

  • Szükséges (essential) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Opcionális (non-essential) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. Ezen belül a következőket használjuk:
  • Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).
  • Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

A cookie-k tárolási időtartama szerint:

  • Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

A cookie-kat elhelyező fél szerint:

  • Saját (first-party) cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kerekito.hu).

Harmadik fél (third-party) cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.

MILYEN SÜTIKET HASZNÁLUNK ÉS MIÉRT ÉS HOGY HOGYAN TUDOD A COOKIE-K HASZNÁLATÁT SZABÁLYOZNI?

A lapfüleken választva további információt olvashatsz róluk és ha szeretnéd, ott bármikor megváltoztathatod vagy visszavonhatod a hozzájárulásodat.