Ez az írás azért született, mert ha csak egy gyerek is úgy éli meg az intézményes keretek között tartott ünnepet, mint alább, akkor már nem éri meg az egész. Hiszek az anyák napi ünneplés családi keretek közé való visszavezetésében, az apákon keresztül. Az apák motiválásának kihívásán lehetne együttgondolkodni országos szinten.

Anyák napja

Azt mondta a Nővérem, hogy egész éjjel forgolódtam. Azt mondta, Anya, hogy nem érti, miért nem eszem meg a kedvenc műzlimet. Azt mondta Apa, hogy nem kéne már reggel a fehér blúzomban menni, mert szorongatom a szegélyét, meg rágom és azt nem két fillérért vettük a háundemben.

Ma mindenki többször kéredzkedik ki pisilni. Izgulok, hogy a többiekkel együtt tudok-e majd énekelni és a mellettem állókkal tudom e mondani a verset. Figyelnem kell, le ne maradjak. Amikor Inci is ezen aggódott, hogy mi lesz, ha lemarad, csak ő hangosan, akkor az Óvónéni azt mondta, hogy akkor se vennék észre a szülők. Inci mindig lemarad. Mindig hallom.

Anya odaér időben? Tavaly késett, már bent voltunk a teremben, már nem is tudott leülni. Szerencsére tegnap jókedve volt a főnökének.

Az én Nagymamám kórházban van, ő most nem tud jönni. Ha Apa is eljön, büszke lesz rám? A Balázs anyukája csak a végére tud jönni, mert a bátyja iskolájában is pont most van az anyák napi ünnepség, szegény.

Azt mondták az Óvónénik, hogy nem kell izgulni, megmutatjuk, hogy milyen ügyesek vagyunk, a kedvenc dalainkat énekeljük majd. Mostanában többször játsszuk el ugyanazt, egy idő óta mindig ugyanazt játsszuk, énekeljük, igaz ezeket nagyon szeretjük, kedvencem az én kis kertet kerteltem, ezt Anya is ismeri. A lipemlopomot is mindenki szereti, kértük, hogy ma az is legyen, de az Óvónéni azt mondta, hogy most már várjuk ki ezt a hetet, és eljön annak is az ideje. Várom az időt.

Óvónéni mintha fáradt lenne, biztos éjjel vagdalta fel ezt a rengeteg piros kartondarabot. Felragasztottuk a szirmokat, pont nálam fogyott ki a ragasztó, jobban lifeg, mint a többieké, azért biztos örülni fog Anya, mondjuk jobb lett volna hamarabb sorra kerülni. Remélem kibírja az átadásig, majd otthon megerősítjük. Óvónéni azt mondta, hogy szerinte így is szép, de ő a Balázs ragasztóval összemaszatolt virágára is ezt mondta.

A Dadus néni pedig azt mondta, most már ne vegyünk elő újabb játékot, és ma az udvarra se megyünk ki. Máskor ő szokta kínálgatni, hogy ezt még ki se próbáltuk.

Az új kislány leejtette a poharat, szilánkokra robbant, sírt, a mellette ülő meg azért sírt, mert az új kislány, akinél szétrobbant a pohár, sírt.

Remélem Anya nem felejti el behozni az ünnepi szoknyámat, a többiekét már reggel behozták. Anya ma nyitós volt, Apa pedig nem találta.

Micinek gyönyörű pörgős szoknyája van, megszámolta, ezzel együtt összesen 13 szoknyája van. Én a Nővéremtől örököltem, be kellett húzni, mert lötyögött rajtam. Apa azt mondta, hogy végülis jó, hogy lány lettem, mert így tudom örökölni a Nővérem ruháit. Egy kicsit persze igazítanunk kell rajta. A Nagyi megvarrta, ő már 11 évesen kötényt varrt magának. A Nővérem pont annyi éves, ő hegedülni tanul, amit Apa nagyon utál. A fehér blúz már rajtam van, nagyon óvatosan fogok enni, pont ma meggyleves lesz.

A Nővérem már iskolás, tavaly az anyák napi ünnepségre mindenkinek írnia kellett az anyukájáról. Minden gyerek felolvasta. Ez volt az egyik meglepetés. A Nővérem csak az első három sort olvasta fel, úgy tett, mintha vége lenne. Otthon láttuk, hogy volt még benne. Az is benne volt, hogy szeretem Anyában, hogy mindig szorosan magához von, hogy belefúrhassuk a fejünket a ruhájába, hogy ne halljuk, amikor Apa kiabál.

Apa leszidta a Nővéremet, hogy minek írt ilyeneket, ő csak néha felemeli a hangját, de ha jól viselkednénk, persze azt se kéne, miattunk van, meg Anya miatt. Hozzátette, hogy végülis mindegy, mert a tanítónéni úgyse érdekli, azt hisz, amit akar, inkább a fogyókúrájával foglalkozzon haha. A Nővérem sírt, nem tudta, hogy fel fogják olvasni meglepetésként, és ez Anyáról szólt, nem is Apáról. Anya elrakta a konyhát.

Szerencsére az oviban még nem kell írni. Készítettünk egy rajzot is ajándékba, az Óvónéni bátorított, hogy legyen nagyobb a napocska az égen, és lehetnének nagyobb sugarai is. Anya is elég pici lett rajta. Miciét mindenki megcsodálta, nemcsak az anyukáját tudta lerajzolni, hanem a cicájukat is a lába mellé, biztos, nagyon boldog lesz, ha meglátja.

Én is szeretnék egy kiscicát, Anyának is volt gyerekkorában egy fehérnozijú, de Apa azt mondta, hogy nem kell ide semmiféle állat, legyen elég ez a sok pormacska meg a sok hangya tavasszal, ami a csövön feljön a panelba. Azt mondta volt itt már tetű is, legyen elég ebből a miákolásból. Apa, amikor már nem volt ideges, azt mondta, ha egyszer lenne egy kertesházunk, tőle még kutya is jöhet. A Nővéremnek tényleg volt egyszer tetűje, és kétszer is visszatért, pedig a legmodernebb irtószert vették meg neki 4500-ft-ért. Apa akkor levágta rövidre a hajam, fel kellett készülni a legrosszabbra, biztos, ami biztos. Anyát akkor láttam először sírni, neki kislány kora óta hosszú haja van, de már nehezen kezeli.

Anya azt mondta, hogy a Nővérem szerinte eleve allergiás a macskaszőrre, úgyhogy egyetért Apával. Halkan azt is mondta, hogy lehet, hogy ez lelki eredetű, de Apa lehurrogta, persze meg a tetű is! Ne netezzen annyit!

Már a másik Óvónéni is itt van, ma nem mentünk ki az udvarra. Megkérdeztem tőle, hogy a szivárvány, mitől olyan színes, mondta, hogy ez egy nagyon érdekes dolog és majd holnap elmeséli, most díszítenie kell. Kivette a hatalmas orgonacsokrot a vázából és az orgonaágakat selyempapírba bugyolálva odavitte az anyák napi ünnepi zugba, ami a folyosóról nyílik. Tavaly is így volt, gyönyörűségesen berendezik ilyenkor, illatosviasz is van. Mécsest nem gyújtanak, mert egyszer a veszekedős Balázs lelökte, ahogy az anyukája ölébe ugrott. Nem lett baj, de Óvónéni azt mondta, hogy idén elég lesz az illatos viasz. Tavaly büszke volt ránk az Óvónéni, hogy reggeltől fogva nagyon szépen játszottunk, Balázs is, megosztottuk a játékainkat, nem úgy mint máskor. Hallani lehetett a legyet és nagyon türelmesen vártuk, hogy megérkezzenek a vendégek. Izgatott voltam és örültem és közben féltem. Azt nem tudom, mitől.

A közös éneklés után, türelemmel kivártuk, hogy egyesével bekísérhessük az Anyukánkat az ünnepi zugba, a Süni csoportban a teremben maradnak, ott csak külön sarok van, bevittek egy kis kanapét. de nálunk erre külön zug van a tornaterem mellett.

Szorosan foghattam Anya kezét, Óvónéni mutatta az utat, kettesben leülhettünk a zugban, illetve ő azért ott állt. Szokatlan volt, még az én kis kertet kerteltemet se tudtam elkezdeni. De amikor az Óvónéni kimondta az első szót, halkan, mintha én mondanám, akkor már szerencsére eszembe jutott az egész. Sőt, Anya is velem énekelte. Nagyon boldog volt az Anyukám, könnyezett, én az ölébe bújhattam csak mi voltunk, illetve az óvónéni is, ő is szinte könnyezett, már épp jól befészkeltem magam, amikor halkan jelezte, hogy most már mennünk kell, mert jön a következő gyerek az anyukájával.

Utánunk a Miciék jöttek, csak most láttam, hogy az Anyukájának szvaroszkikristály van a nyakában. Erről mesélt Mici, hogy az anyukája az apukájától kapta a házassági évfordulóra. Elhatároztam, hogyha nagy leszek, ilyet fogok venni az Anyukámnak.

Gyorsan, ügyesen átadtam az alkotásokat is, kifele menet az egyik piros szirom lehullott, de Anya csak nevetett, hogy a virágok márcsak ilyenek, elhervadnak. Amikor kimentünk az óvodából, már nem láttam a folyosón, pedig az volt a tervem, hogy otthon visszaragasztom.

Otthon Anya elmesélte Apának, hogy milyen meghitt volt az ünnep. Apa felnevetett, mikor kiderült, hogy egyesével kísértek be minket az Óvónénik az átadás helyszínére. Haha, mintha nászéjszakán tartanák a gyertyákat, már ebből is ekkora etvaszt csinálnak. Apa néha idegen szavakat használ, büszke, hogy jó a nyelvérzéke, meg is mondta, hogy az ovisangolra sose sajnálja a pénzt, ő csak az első fizetéséből tudott nyelvvizsgázni. Elsőre átment, mert mindig is szorgalmas volt. Anya se sajnálja az angolra, azt mondta, hogy mivel a logopédusért nem kell fizetni, megengedhetjük magunknak. Anya szerint örököltem Apától az érzéket, mert gazdag a szókincsem. Ennek nagyon örülök. Valamiben mi is gazdagok vagyunk. Mici helendoronra járt már kisbabaként.

Szerintem is meghitt volt az ünnep, ha az azt jelenti, hogy olyan könnyezős, én mindenesetre nagyon izgultam az elejétől a végéig. Hazafele jövet Anya azt mondta, hogy milyen jó volt kettesben játszani és neki is a kedvence a bazsarózsás. Nekik volt a kertjükben, amikor kislány volt, csak nem olyan színű mint a mi könyvünkben, hanem fehér.

Anya szereti a szúrós rózsákat is, Apától pezsgőszínű csokrot kapott az esküvőjükön. Reggelig táncoltak, Apának olyan jó kedve volt, hogy már azt sem tudta, hogy hol van, Anya pedig már hulla volt hajnalra. Igazi nagy esküvő volt több százan voltak, többen mint az óvoda összes gyereke és az összes szülő. Nagymama a kezével csinálta a csigatésztákat a levesbe. Azt mondta, hogy addig is rájuk gondolt. Több napon át. Anya ruháját is ő varrta. Kinézték egy divatlapból. Nagyon divatos lett. A hosszú haja is látszódik a fotón.

Nagyon, nagyon szeretem az Anyukámat és az egész családomat! Inci elvesztette az édesanyját a kóvídban, Anya szerint azért, mert nem kapott oltást, Apa szerint azért, mert kapott oltást. Pár évre rá lett egy pótmamája, hallottam, ahogy az Óvónéni alvásidőben beszélt valakivel az öltözőben, hogy lehet, hogy jól esne a pótmaminak, sőt Incinek is, ha a pótmami jönne el az apukával, és őt köszöntené fel Inci. Inci a pótmamáját Ildikónak hívja, az anyukája meghalt örökre. Anya csak egy van. Anyák napján anyák napja van, vagy akkor hívják úgy, hogy anyák és pótmamák napja. Inci tavaly és azelőtt is lebetegedett az ünnepre, így nem is kellett eldönteni, hogy ki jön a családból a nagymamán kívül.

Nem tudom kinek a hangja volt, talán a süni csoport Dadusnénije, de azt duruzsolta, hogy ő bár csak egy dadusnéni, de a vendég a házban azt mondták, hogy az édesanya helyét meg kell hagyni, és akkor például anyák napján ki lehet menni a temetőbe. Az apa a gyerekkel és az apa barátnőjével, ha jó és régi a viszony, és vinni lehet például egy követ ajándékba, amit otthon megfestenek, és ott lehet hagyni, akkor minden évben egyre több színes kő lesz az igazi anya sírjánál. Az apuka alkoholos filccel ráírhatja a kő aljára az évszámot, meg szívet rajzolhat rá. Sőt, a temetőben is nyugodtan énekeljenek, mert odafönt meghallja az édesanya. Ettől a kőhordástól meggyógyulhat. Azt nem hallottam jól, hogy ki, de szerintem nem az anya, mert sok föld van rajta, meg egyre több kő.

Óvónéni azt mondta, hogy ő már maga se tudja, megkérdezi majd az ovi szilologusát, aki egyszer vendégül látta az én szüleimet. Többször nem mentek, mert összevesztek rajta, hogy kinek kell menni, a szilológus azt mondta az Óvónéninek, hogy ezt nem lehet erőltetni. Azt már nem hallottam, hogy mit.

Szerencsére jól sikerült az anyák napja, igaza volt Óvónéninek, nem kellett volna izgulnom. Anya azt mondta nagyon szép volt, de usgyi az ágyba, ma korábban kell lefeküdnöm, mert szerinte otthon egész héten nyűgös voltam. Ez nem igaz, a Nővérem volt hülye, nem én nyűgös. Ezt meg is mondtam

a Nővéremnek, de mielőtt válaszolhatott volna, Apa azt mondta, hogy kuss legyen. Szerencsére nem mondott mást, kezdődött a műsora. Ha nagy leszek, nekem is lesz műsorom.

A mai ünnepet is műsornak hívták, de Anya elmondta, hogy ez már nem igazi műsor, én azt nem tudhatom milyen. Amikor még a Nővérem volt óvodás, akkor a közös körjáték, dalolás, és mondókázás után szinte mindegyik gyerek elmondott egy külön verset is, szép hangosan, mindenki előtt. Kivéve a kukákat- fűzte hozzá Apa a TV szobából. A Nővérem kuka volt, de Anya elmondta, hogy utána otthon ő is nagyon szépen elszavalta, annyira szépen és hangosan, hogy Apa is megdicsérte, és mondta Anyának, hogy jövőre szóljon az Óvónéniknek, hogy több szerepet kaphatna. Anya mondta, hogy szerinte is többet motiválhatnák, hogy kinőjje magát.

Szerintem azóta kinőtte magát, mert már felel az iskolában. Olyankor egyedül fel kell állni és hangosan válaszolni nagyon nehéz kérdésekre. Ilyenkor kiderül, hogy mi az, amit nem tud. A végén beírnak neki egy számot, amit Anya minden este megnéz a krétában. Megkérdeztem Apát, hogy miért krétával írják be a számokat, de azt mondja, fogalma sincs, milyen krétát emleget Anya is, de nem is érdekli, csak az év végi bizonyítvány. Apa idejében még volt ellenőrző egyik még mindig meg van. Csak jó számok van benne, mert náluk ez így ment, ha bizonyítvány, akkor kitűnő!

Én már tizenötig is el tudok számolni, remélem sose leszek kuka. Ha valaki kuka, akkor nem tudja kivenni magából, ami már ott van a szájában szó. Ha erősen gondol rá, akkor se jön ki, csak ott van, de nem jön ki, így mondta a Nővérem. Elvitték az ovi szilológushoz akkor, aki azt mondta, hogy, amikor izgul, akkor ne gondoljon erősen, hanem gyengén, közben vegyen mély, de gyenge levegőt, és semmisítse meg a rossz gondolatot, és akkor kijön a szó és egyre kevésbé lesz kuka. Végül ez magától megoldódott, Apa szerint jót tett neki az iskola és a számonkérés, mert ott már nem bébiskedhet, mint az oviban az ünnepségeken.

EGY ÉVVEL KÉSŐBB

Ma anya korábban jött értem, mint szokott, mindenkit korábban vittek el.

Apa mesélte, de csak nekem, hogy elképesztő, de behívták az Óvónénik az összes apukát, igen, igen, ő ma bent volt az óvodában. Kaptak ímélben meghívót, és kérték, hogy oldják meg, mert ez most nagyon fontos hosszútávon is az egész családnak. Az Óvónénik márcsak ilyenek, minden kicsiből, nagyot csinálnak.

Apa azt mondta, hogy most titkolózni fogunk. Ennek örültem, mert Anyával és a Nőveremmel is titkolózunk néha, és pont Apa miatt. Anya néha lecsalja az árát az új ruhájának, vagy azt mondja, hogy a barátnőjétől kapta. Apa most azt mondta, hogy most Anya miatt titkolózunk. Elmondta, hogy az Óvónénik bodzaszörppel és pogácsával várták az apukákat, volt aki nevetve azt mondta, hogy jövőre sör legyen haha. Minden apukának adtak színes, előre felvágott papírokat, vastag kartont, sőt kicsi stiftes ragasztót és megmutatták, hogyan lehet ebből virágos képkeretet készíteni. És hogy ezt majd én készíthetem el az ő segítségével, és kinyomtattak előre mindenkinek egy fotót. Még az őszi almaszüretes csoportképből vágták ki a fejeket.

Apa kutatni kezdett a táskájában, de sehogyse találta, kezdett ideges lenni, kapkodta a levegőt és vörös lett. Teljesen felemelte a hangját, hogy ezt nem hiszi el, de mikor Anya kérdezte a konyhából, hogy mi az, akkor azt mondta, hogy semmi. Szerencsére meglett a kis fotó.

-Ezt majd a közepébe fogjuk ragasztani, de ne mond el Anyának, mert ez titok! Anyák napjára lesz! Idén a nyakunkba varrták, kinyomtattak valami mondókát meg éneket is, amit állítólag ismersz, azt majd átvesszük együtt vasárnapig. Most kezdődik a műsorom, menjetek vacsorázni, és csak a Nővérednek árulhatod el!

Nagyot kacsintott, Apa nagyon jófej tud lenni, amikor nem ideges. Nagyon izgatott vagyok! Vacsora után még a tusolás előtt bekukucskálok a fiókba, amibe Apa becsempészte a félig kész képkeretet. Holnap újra beragasztózom a keret szélét, biztos, ami biztos. Vajon, melyik mondóka lehet a papíron? Holnap remélem, hogy kiderül.

Ú, Apa ma későn ért haza, ilyenkor nem szereti, ha a nyakán vagyunk, ezért nem kérdezek még rá a papírra. Mi már vacsoráztunk, már pizsamában vagyunk. Intek neki, hogy jöjjön utánam a szobába.

-Mi van a papíron? Melyik mondóka?

-Na, ehhez már késő van, szombaton, mikor Anya meglátogatja Nagyanyádat a kórházban és elmegy a piacra a banyatilitolijával, akkor elpróbáljuk, nem nagy kunszt! Bazsarózsa, csipcsipcsóka, orgona ága, ezt még én is tudom, menj csak szépen aludni!

– Jó de a keretet megerősíthetem technokollal is?

-Majd szombaton, igen, úgyis olyan béna stifteset adtak, pedig gondolom, hogy a csoportpénzből van, amit persze mi fizetünk.

Nagyon várom a szombatot, az oviban jól telnek a napok, játszunk, nevetünk, Balázs verekszik, de nem velem, mert Apa, egyszer az ovi kapujába ráijesztett, hogyha hozzám nyúl, letöri a kezét. Erre sírva fakadt. Még sose láttam sírni, ha fáj valamije vagy szomorú, olyankor is vigyorog csak vicsorítva. Megérdemelte, hogy sírjon, mert nekem is volt, hogy meghúzta a hajam és a sapkám leesett a sárba. Aznap Apa kérdezte, hogy miért sáros az a sapkám, amit a Nagyi a nyugdíjából vett nekem a névnapomra. Ezért elmeséltem a Balázst.

Sokat éneklünk, azt játszunk, amit csak akarunk. A Dadus néni vicceskedni is szokott, a kedvencebbik Óvónénim pedig addig magyarázza a választ a kérdéseinkre míg el nem fogy a kérdésünk. Én nem tudnék óvónéni lenni. Szerintem ők többet tudnak, mint Anya, vagy Apa. Csak Apa ezt nem merné bevallani.

De nem is lehet mindenki Óvónéni, az én Anyukám például eladó, ami nagyon hasznos, apukám is hasznos, de fél éven át nem tudta hasznosítani magát. Még többet kiabált, de már újra dolgozik, későn jár haza, ami nem jó, de Anya azt mondja, hogy örülnünk kell, inkább dolgozzon, mint hogy munkát kelljen keresnie. Ezt nem értem, mert keveset keres, de sokat dolgozik. A Mici azt mondta, hogy az ő papájánál ez pont fordítva van.

Ma a délutáni alvásnál a Dadusnéni az öltözőben megint mondott valamit az Óvónéninek. Azt mondta, hogy bár ő csak egy dadusnéni, de a jutyubon azt mondta egy kutató Rita, nem a csoporttársunk Rita, hogy a szabad játékidő a legokosítóbb dolog gyerekkorban, mert közben nő a szürkeállomás, tanításkor pedig nem! Óvónéni csissegett, hogy igen-igen, tudja, és örül, hogy a párja is így gondolja, sok szülő meg nem érti. A másik Óvónénink a párja, ahogy Anyának Apa a házaspárja. A Süni csoport Óvónénijének nincs párja, de olyan mintha ketten lennének, valamikor halkan, valamikor berregve beszél.

Alvás után megkérdeztem, mi az a szürkeállomás. Kiderült, hogy az az agy. Piros a szívünk, piros apa feje, ha ideges, meg a szánk, hidegben lila, és szürke az agyunk, játszótér után fekete a tenyerünk. Nekem kék a szemem és sárga a hajam. Elárultam Óvónéninek, hogy olyan vagyok, mint egy szivárvány a Kerekítő manó minimeséjéből. Ezen nagyot nevetett és azt mondta, hogy levehetjük a polcról és felolvassa nekünk. Ez Mici, Inci és Balázs kedvence is. Balázs mindig a Kacska macskát várja benne, mert annál a résznél mindig elváltoztatott hangon olvas az Óvónéni.

Péntek a legjobb nap az ovinapok közül, ilyenkor értem is akkor jönnek, mint a többiekért, ha jó az idő, még játszóterezünk, mindenki mindenkivel, csak a Balázst viszik rögtön haza. A szüleivel nem verekszik. Nagyon rendesen és csendesen megy velük haza, nekünk is hosszan integet, olyan mintha nem is ő lenne, lehet, hogy olyankor tényleg nem is ő, csak kívülről nem látszik.

Márcsak egyet kell aludni. Apa mondta, hogy már nem sokáig kell titkolóznunk, mert szombat reggel lesz a főpróba. Nagyon boldog vagyok, Anya nagyon fog örülni, nekem is és Apának is, lehet hogy Apának még jobban, na jó nem, nekem fog jobban örülni, Apának másként. Lehet, hogy nem fogja elhinni, hogy ezt Apával csináltam meg, ezt az egész készülést, meglepetést.

Valamin veszekednek, mindegy ez nem baj, Apa üvölt valamit, nem baj. A Balázs apukája egyszer megverte az anyukáját, azt mondta, hogy így volt. Óvónéni úgy tett mintha nem hallaná, de láttam, hogy meglepődött. Szerencsére Apa csak kiabál, mondjuk csúnyákat is, meg németül is, de nem ver meg senkit. Ez a lényeg. A Nővérem ilyenkor a fejemre teszi a párnát, hogy ne halljam és azt mondja, hogy űrhajózunk. Pámpámpámvááááááá, most lőtte ki a rakétát. Az űrben már csend van. Visszamegy az ágyába, azt mondja, hogy most már maradjak a csendhajóban, és képzeljem azt, hogy ringok a vizen.

Ú, jó korán keltem, Apa hangosan morog, hogy miért csinálom ezt vele, legalább hétvégén aludhatnánk. Odaveti a tabletet, Nővérem persze ráugrik, én is imádom, megnézünk rajta valamit, azt a valamit, amiben úgy, amiben úgy, olyan valamik, az olyan érdekes, csak az a fura, hogy, szóval hogy olyan valami is van benne, meg az a valaki, és úgy tesz mint az a másik, az a valami, na mindegy, imádom nézni. A Nővérem ilyenkor nem veszekszik, hagyja, hogy a végén én is megérinthessem a képernyőt ott, ahol az off van, olyankor az egész eltűnik. Apa örül, hogy a számítógép nyelve az angol, mert ezt a nyelvet tanulom.

Reggeli után Anya végre elmegy a piacra és visz Nagyinak a kedvenc ételéből, juhtúrós sztrapacskából, mert a kórházban csak semmiféle ételt adnak meg menza teát. Apa azt mondja, hogy Nagyi örülhetne a menza teának, mert azt mindenki szereti.

Ahogy Anya behúzza maga mögött az ajtót, Apa büszkén kihúzza a fiókot,

– Na gyere, most a technokollal még ráhúzunk egyet, nem azért dolgoztunk, hogy kilazuljanak ezek a fecnik. Rend a lelke mindennek, biztos, ami biztos, nem fog ki rajtunk ez a képtartó. Jó ez a fotó rólad, szép vagy rajta, szerencsés vagyok, hogy három virágszállal élhetek. Anyának is biztos tetszeni fog, mibe fogadjunk, hogy kiteszi majd az éjjeli szekrényre. Aztán szedtetek is almát, vagy csak bámészkodni vittek el?

– Szedtünk is, meg ettünk is, megnéztük, hogy több fajta is van. Amikor visszamentünk, akkor előhívtuk Kerekítő manót, és elmeséltük neki, hogy milyen almákat láttunk és melyiknek, milyen íze volt. Nagyon vicces volt, mert ő is beleharapott az egyikbe, de kiköpte, mert savanyú nyári alma volt és nem arra számított. Megnyugtattuk, hogy kompótként édesebb lesz. Tanultunk is egy almás tapsoltatót, elmondjam?

-Nem, most az anyáknapi szöveget kell átnéznünk. De ki ez a Kerekítő manó? Miket találnak már ki manapság, nem lehet már semmit csak úgy csinálni, Nővéred is már iskolás és nem tanulni járnak oda se, hanem játékosan ezt csinálnak, meg amazt csinálnak, még szerencse, hogy azért még van felelés, mint a mi időnkben. Ki kell tudni állni magadért. Azt kell megtanulni, már az óvodában is, nem manózni. Ezt nézd, egyenes hát, az állad kicsit felfele. Így ni! Nézd meg oldalról is. Érted? Ilyen az igazi kiállás.

-Na de most már lássuk ezt! Apa elővette a papírt, büszke volt, hogy ismerte ezeket. Ő is énekelte, nem is tudtam, hogy tud énekelni. Nagyon, nagyon jó volt. A Nővérem azt mondta, hogy ezek elég bébisek, de az orgona ágát például az iskolában is még éneklik. Kitalálta, hogy ír egy kis versikét, színes filcekkel, és akkor azt is az ajándék mellé tudjuk tenni, az tőle lesz. Aztán Apa hirtelen ideges lett, pittyegett a telefonja.

Hadarva kiabált, hogy nem hiszi el, hogy hétvégén is ráírnak az Óvónénik. A Nővérem azt mondta, hogy szerinte ezek beidőzített ímélek, és biztos nem véletlenül most jött. Apa kiakadt, hogy emlékeztették, hogy szerezzen be virágot, hogy a gyerek vasárnap reggel átadhassa.

– Még virág is! Jajj, mekkora hülye voltam-mondta, -hogy nem hoztam el egy kaspóval, amit előre megvettek az Óvónénik, hogy majd vasárnap kerüljön elő. Annyi vacakkal tömték tele a kezem, a táskámba a stift is már alig fért bele, persze majd még a kaspót is vigyem, túlspílázzák ezt is, no etwas?

Azt mondta, hogy már bánja, mert most mehet le virágért, sosincs nyugta. Megígértette, hogy a Nővéremmel még gyakoroljuk az éneket, de mikor Anya hazaér a tilitoli banyakosarával, meg ne hallja. Minden meglepetés.

Nagyon szeretem a meglepetéseket. Az összeset, amikor nekem van a meglepetés, és amikor másoknak van. A Nővérem azt mondta, hogy van kellemetlen meglepetés is. Nem akarta elmondani, hogy mire gondol, de aztán elárulta.

Rájött, hogy Apa volt a mikulás az iskolai ünnepségen. Elváltoztatott hangja volt, de érezte, hogy ő az, és este, Anya valami pirosat vasalt miután lefeküdtek. Este a Nővérem rákérdezett Apánál, hogy ő volt -e. Szomorúan bólogatott, azt mondta, hogy már nem olyan jó a színjátszásban mint, amikor bábozott a kistesóinak annak idején. Apának ikeröccsei voltak, sokszor vigyázott rájuk. Kár, hogy mi nem ismerjük őket személyesen, csak egy- két fotó maradt. Apa aznap este megint veszekedett Anyával valamin, de nem hallottam min, mert űrhajósat játszottunk.

Ezért nem kell az iskolába meg óvodába külön mikulás, miért nem elég nekik az igazi? Az nem ilyen béna, lebukós, nem vattaszakállú és nem kell vasalgatni a piros ruháját. Ha Apa lebukott, akkor mindenki lebukna, mert ő régen tényleg jó színjátszós volt, mindig ő volt a Döbrögi. A nővéremnek a Döm-döm a kedvence. Nekem a Kerekítő manó.

Amikor még kisebb voltam, mint egy óvodás, akkor minden oldalon megkerestük a könyv lapjain. Picike, ezért nem is olyan könnyű feladat. Mindig Anyával olvastuk, és van amit eljátszottunk belőle, például a csipcsipcsókásat, és a bazsarózsás is benne van. Mikor beteg voltam, egyszer Apával is eljátszottuk, azt ő is ismeri. Azt mondta végre egy könyv, amin nevetek. Nem voltam nevetős kisbaba. Kislányos sem. Apa azt hitte, hogy fiú leszek.

Itt van Anya! A nővérem segít eltűntetni az ajándékot. Anya mindig lassú, ha a Nagyitól jön. Amióta kórházban van, még lassabb. Lassan pakolászik, csörren a zár.

Apa bóhokásan surran be és a mi szobánkba teszi a virágot, valamit sustorog a Nővéremmel, aki nem is hiszem el, behoz egy vízzel teli vázát. Apa a ruhásszekrény tetejére teszi.

– Na, Anyátok úgyis lehajtott fejjel járkál, nem fogja észrevenni! Apának igaza volt, bár Anya feje nem hajlik lefele, de nem is hordja fenn a fejét, ahogy Apa azt a felelésről beszélve mutatta. Szerencsére Anya nem volt jó felelésben, nem fogja meglátni!

Apa fürdés után már nem szokott bejönni hozzánk, de most ő is mindkettőnknek ad puszit, és nemcsak az én, de a Nővérem fülébe is belesúgja, hogy holnap reggel nem bánja, ha korán kelünk,

meglepjük Anyát. Olyan izgatott voltam, hogy alig bírtam elaludni. A Nővérem azt mondta, hogy ennek az lesz a vége, hogy későn fogok kelni és lekésem az anyák napját. A Nővérem sokszor szigorúbb velem, mint Anya. Apa pedig szigorúbb a Nővéremmel, mint velem.

Reggel Apa ébresztett, ingben volt, nagyon szép ingben. Azt mondta, hogy mi is szép ruhát válasszunk. Anya bundáskenyeret sütött, éreztem a szagát. És akkor Apa vezetésével odavonultunk hozzá, én egyszerre fogtam az egyik szál virágot és a műalkotást, Nővérem az üdvözlőlapot és csak most láttam, hogy mindenkinek jutott egy szál virág. Anya nem hitt a szemének.

A bundáskenyér már egy kupacban állt. Anya lehuppant a székre. Apa kezdte az orgona ágát, jó mélyen, döbrögisen, a nővérem csak úgy csilingelt, jó volt együtt énekelni. Anya sírt, aztán elnevette magát, erre mi még egyszer elénekeltük. Mindent átadtunk, Anya végig csak azt mondogattta, hogy köszönöm, köszönöm és akkor Apa azt mondta, hogy építsünk tornyot, és rám kacsintott.

A kezeinkből magas tornyot építettünk, teli torokból énekeltük a csip-csip csókát. A hessegetésnél a Nővérem szétborzolta a hajamat, de Apa ránézett és akkor a saját haját rázta.

És akkor Apa megszólalt, hogy az Óvónénik azt tanították a felkészítő délutánon, hogy ezt a csipcsipcsókát úgy is el lehet játszani, hogy egymás fülét húzkodjuk, csippentjük. Versenyeztünk, hogy ki fogja Anya füleit, de annyiszor mondtuk el, hogy mindenki, mindenki fülét meg tudta húzkodni. Az enyém nagyon csikis volt.

A bundáskenyér jól kihűlt. De minden olyan meleg volt, jó meleg.

Ez volt eddig a legjobb anyák napja és ezt nem csak én mondom, hanem Anya, a Nővérem és Apa is!

Apa elővette a mobilját. Válaszolt a tegnapi e-mailre. Anya kérdezte, kinek ír vasárnap reggel.

Azt mondta, hogy egy pillanat, csak az Óvónéniknek.

Hallottam, ahogy egy szót pötyög, csak egyet. Én is megkérdeztem mit írt. Nővérem szerint azt, hogy döm-dö-döm. Anya szerint azt írta, hogy köszönöm.

A Nővérem megkérdezte, hogy bemehetünk e mi is a Nagyihoz a kórházba, hogy neki is adjunk virágot.

Anya azt mondta, hogy jobb, ha inkább felhívjuk telefonon és éneklünk neki.

Én arra gondoltam, ha az lesz, amit Balázs mondott, amikor kiderült, hogy a Nagyi bekerül a kórházba, akkor már nem tudja felvenni a telefont. Soha többé. Akkor festett követ fogok készíteni a Nővéremmel, hogy kivihessük neki a sírkertbe. A sírkert, nem a Nagyi bazsarózsás kertje, hanem olyan hely, amibe koporsókat ültetnek. Kiássák, betemetik. Nem kell locsolni. Az eső locsolja. Virágok is vannak, azokat könnyekkel itatják. Apa még sose sírt. Erős. Anya néha sír, azt mondja ne ijedjünk meg, nem miattunk. Nem árulja el mi miatt. Titok. Azt mondja, ha felnőttek leszünk, lehet, hogy meglátjuk. Apa ilyenkor lemegy sétálni.

Tényleg felhívtuk a Nagyit és nagyon örült az orgona ágának, pedig már nehezen hall.

Nagyon szeretem a Nagyit is, az Anyukámat, Apukámat, a Nővéremet, az Óvónénieimet és a Dadusnénit is.

Nemcsak anyák napján.

2024. 04. 25.