F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus Tanulom magam című kötetéből olvashattok egy részletet bevezetésként:

„Neurobiológiai kutatások alátámasztották pszichológusok tapasztalatát miszerint a velünk született ősbizalom fennmaradása vagy eltűnése az első két évben zajlik. Kapcsolati tapasztalatok alakítják a babában az ez irányú érzeteket, és hatással van idegrendszerük fejlődésére is. A csecsemőknek alig van feszültség, izgalom és indulatszabályozó, képessége, így a szülő feladata az optimális izgalmi szint megteremtése azaz a fokozott izgalom csitítása, ugyanúgy mint az unalom elűzése. A szülő által megtapasztalják az egyensúlyhoz vezető utat, és ezáltal épülnek ki járatódnak be azok az idegi összeköttetések, melyek később önjáró módon képesek lesznek ezt a kiegyensúlyozó munkát végezni.
Az „elég jó” szülő általában jól reagál a kisbaba jelzéseire, nehezebb órákban és olyan helyzetekben, amikor a gyermeknek fokozottan szüksége van rá, különösen odafigyel a jelzésekre és a gyermek testi-lelki szükségleteire.
A csecsemő tévedhetetlen módon veszi a jelzéseket. Döntő mértékben a tekintet, a hanghordozás, az érintés módja hordozzák az elutasítás vagy elfogadás üzeneteit. Több fiziológiai jel (anya izmai, arca, mimikája, hanghordozása) közül az anya érzelmi ráhangolódását a pupilla méretéből olvassa ki a baba és amint észreveszi, viszonzásul az ő pupillája is tágul, egy kölcsönös felfokozott érzelmi kommunikáció indul meg ezzel, és nyugtatólag hat a babára.
Ha sűrűn kerüli a szülő a gyermek tekintetét, akkor nem lesz képes érzelmi tükörként használni a szülök arcát, és a külvilág jelzéseire sem lesz kíváncsi. Ezért van az, hogy 5-10 nevelő által gondozott kisgyermeket bármilyen korban őrizetlenül lehet hagyni a pelenkázón nem fog leesni, mert nem vonzza a külvilág (ha nincs kihez visszatérni nincs miért elindulni).
Ebből már az is érthető, hogy az érzelmi biztonság az értelmi fejlődésre is nagy hatással van.”

Mindezt lefordítva: forduljunk minél többet a gyermekünk felé, sokat nézzünk rá mosolyogva. Ha van olyan napunk, amikor ez nehezebben megy, akkor egyszerűen játsszunk el pár ölbeli játékot, melyek feltételezik a testközelséget, a gyermekkel szembefordulást és a nevetés, mosoly pedig garantált mindkét fél részéről. Az ölbeli játékok tehát már a kisbabák számára is megnyugtató üzenetet hordoznak, nyitott tekintettel, mosollyal, kedves hanggal és fesztelen mozgással, ringatással, lógázással, dögönyözéssel.
Ez a legrövidebb egysoros höcögtetőre is igaz. Ha figyelünk rá, hogy a mai játékdömping, zenélő forgó játékok, gépzene mellett elegendő élő személyes kapcsolata és közös játékban legyen a kicsiknek része már sokat tettünk. Az ölbeli játékokat nem hiába hívják bizalmi és kapcsolatteremtő játékoknak is. Bármilyen fejlesztőjátékot is veszünk a gyermeknek soha nem fog rá visszamosolyogni. Ezért amikor babát várunk érdemes nem csak a boltban körülnézni, hanem leporolni rég elfeledett lovagoltatókat, hintáztatókat, dünnyögőket, melyeknek egy részét már pár hónaposan is játszhatjuk a gyermekkel.
Sokszor még az óvódás gyermek is kerül olyan helyzetbe és vannak olyan bújós napjai, amikor megnyugvást és jókedvet visznek az életébe ezek a szülős játékok, melyeket kicsiként sokat játszott.

Egy „örömkör” indulhat el. Minél többet mosolygunk egy gyermekre és minél többet játszunk vele önfeledten annál mosolygósabb és kiegyensúlyozottabb lesz és további játékra és mosolyra ösztönzi a szülőt. Ne felejtsük hát hogy az élet első éveiben a nyelvi kommunikáció beindulását megelőzi egy kevésbé látványos de ugyanolyan fontos érzelmi párbeszéd!
A korai harmonikus anya gyermek kapcsolat egy életre szól. Aki kicsiként érzelmi biztonságban nevelkedik, később is képes lesz bizalmas személyes kapcsolatok kialakítására, mely felnőttkori boldogulásának alapja lesz, mind a munkában, mind a magánéletben előnyt jelent.
Úgy képzelem, hogy az örömkör méltó ellenpontja az ördögi körnek, és megérdemli, hogy foglalkozzunk vele, hiszen az örömkörrel a gyermeknevelés későbbi ördögi köreit előzhetjük meg. Azt hiszem mindannyian sejtjük, hogy a későbbi kapcsolati problémák kialakulásának csírája mindig az élet első három évében keresendő és ez nem függ össze a szeretettel, hiszen mindannyian szeretjük gyermekünket a kérdés csak az, hogy pici baba korától mennyire próbálunk, igyekszünk és mennyire sikerül a testi lelki igényeire ráhangolódnunk.
Az ölbeli játékokkal töltött percek ősidők óta segítségünkre vannak ebben. Karnyújtásnyira, vagy még annyira sem, mint azt a neve is sugallja ölbe vett karon ülő gyermekek játékáról van szó. Kerek a világ szüleink ölében, részben ezért is kapta az ölbeli játék kezdeményezés a Kerekítő nevet.
Aki apróságként sok meghitt pillanatot él át szüleivel, nagyszüleivel később ösztönösen keresi, kutatja a meghitt, és önfeledt perceket, és ölel, ölel újra. Kerekíti a világot maga!

Kovács Judit, drámapedagógus