Az már régóta ismert, hogy az énekléstől idegeink kisimulnak, javul kedélyállapotunk, kiegyensúlyozottabbak, öntudatosabbak leszünk.

A Kodály Zoltán Kórus Iskola kiadványában bukkantam a következőkre. ”Laboratóriumi vizsgálatok mutatták ki, hogy már harminc perc énekléstől megnövekszik agyunkban a béta-endorfin, melyet boldogsághormonnak is hívunk, a szerotomin és a nor-adrenalin termelés. Ezzel egyidőben a stresszhormonok – mint amilyen a cortizol is – kiválasztódása csökken, sőt az éneklés hatására percek alatt új kapcsolatok jönnek létre az idegsejtek között, ezért a szellemi teljesítményt is pozitívan befolyásolja. Frankfurti kutatók kóruspróba után vettek nyálmintát, melyből egyértelműen kimutatták, hogy éneklés hatására megnő a nyálkahártyában lévő immunglobulin A mennyisége, mely a korokozók leküzdésében játszik nagy szerepet. Tehát nem alaptalanul állíthatjuk, hogy aki sokat énekel, annak erősödik az immunrendszere. Svéd kutatók nyomon követéses vizsgálatokkal azt is kimutatták már évekkel ezelőtt, hogy azoknak az embereknek, akik sokat énekelnek jobbak az életkilátásaik, összehasonlító elemzések szerint tovább élnek.”

Mégis kevesebb mostanában az élő énekszó, pedig szebb és könnyebb is az élet, ha olykor rázendítünk. Elhatározás kérdése, hogy több legyen. Ha mi, anyukák élünk ezzel a lehetőséggel, jó eséllyel gyermekeinkre is ráragad ez az ősi kedélyjavító kikapcsolódási forma. Tudjuk, hogy a magzat már a tizenhatodik héttől hallja édesanyja szívének lüktetését, és énekhangját. Az ismerős dallamok születés után is megnyugtatóan hatnak a babára, és a számukra ismeretlen világban fogódzkodóként szolgálnak.
Altatódalok, dúdolók és dünnyögők, ölbeli játékok mind-mind hozzájárulnak gyermekünk érzelmi biztonságának kialakulásához. Ez az alapja a testi-lelki fejlődésnek. Az érzelmi biztonság, a kezdeti szoros anya gyermek kapcsolat, mely kötődésen alapszik, a gyermek etetése, altatása, ringatása és közös játékok alkalmával természetesen alakul ki. Ez lesz a felnövekvő gyermek kapcsolatainak alapja. Ha szeretetünket érezheti ezekben az apró mindennapi közös tevékenységekben, gyermekünk magabiztosan fog nyitni a világra, és amikor eljön az idő, mindent megtanul magáról és a világról.

Az ölbeli játékok az első játékformák, melyeket a még beszélni sem tudó gyerekekkel is játszhatunk körülbelül fél éves kortól, akár nagyóvodás korig is. Ügyeljünk a kellő mennyiségű ismétlésre, lehetőleg addig játsszuk, ameddig kéri, babák esetén pedig legalább háromszor egymás után, hogy az elmaradhatatlan csattanóra ráébredjen és egy idő után már várja. Hamar kialakulnak a kedvenc játékok. A repertoárnak nem kell szélesnek lennie, és az is lehet, hogy egy ideig mindig ugyanazt kéri a gyermek. Ezek a játékok, akkor igazán hatásosak, ha felépítésüket szem előtt tartjuk, és ügyelünk dinamikájukra. Szóval varázsoljuk bele magunkat is, lassuljunk, gyorsuljunk, színezzük a hangunkkal, hol mélyen, hol magasan, újra és újra. A végén ne spóroljuk meg a lógázást, feldobást, lecsúszdáztatást, döntést, csiklandozást, dögönyözést.
A cseperedők érzelmi és értelmi intelligenciáját is támogatjuk, ha sokat énekelünk, mondókázunk vele. Hiszen nemcsak zenei anyanyelvét tudja elsajátítani népdalok, és népi rigmusok, gyermekdalok, értékes komponált művek és ölbeli játékok nyomán, hanem észrevétlen fejlesztik anyanyelvi képességeit, szókincsét, beszédértését, beszédészlelését, hallását, kifejezőkészségét, memóriáját, bővíti ismereteit a világról, és kihat a mozgásfejlődésre is.

Ezért érdemes feleleveníteni dalkincsünket és ölbeli játéktárunkat, mikor gyermeknek adunk életet. Higgyük el, hogy minden gyermek számára a saját anyukájának a hangja a legszebb. Nem pótolható semmilyen CD-vel, vagy előadóművésszel. A babasarok berendezésével egyidőben szakítsunk időt erre is, ez lesz a legolcsóbb és egyben a legtartósabb „beruházásunk”. Ne feledjük, hogy az éneklés a kutatások szerint egyben a hosszú élet egyik titka is lehet!

1 Comment

  1. Tóthné Imre Gyöngyi - 2024. szeptember 21.

    Ez így igaz ! Beszoktatás Bölcsiben, : mondókázz, dúdolj, dalolgass , dünnyögj, a Gyermek megnyugszik, megpihen, pláne ha öledben lehet, figyel ,reagál, pillanatok alatt megszeret ,érzi, hogy figyelsz Rá, és Ő is figyel Rád

Comments are closed.

Kerekítő
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT

A honlapunkon ún. cookie-kat (magyarul: sütiket), illetve hasonló technológiai megoldásokat használunk. Ezekre az alábbiakban összefoglalóan, mint cookie-kra vagy mint sütikre hivatkoztunk.

MI A CÉLJA ENNEK A TÁJÉKOZTATÓNAK?

Az Európai Unióban működő weboldalaknak, illetve ezek szolgáltatóinak, így nekem, Kovács Judit Eszter ev.-nak (nyilvántartási szám:51185772, székhely: 1122 Budapest Maros utca 46., adószám 68075716-1-43, weblap: www.kerekito.hu, e-mail: info@kerekito.hu, tel.: +36 20 417 8766, a továbbiakban: „Adatkezelő”) is a felhasználók hozzájárulására van szüksége cookie-knak a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához. Az alábbiakban bemutatjuk az általunk használt cookie-kat és hogy milyen célra használjuk őket. Ezzel a célunk, hogy megalapozott információk alapján tudd megadni a hozzájárulásod.

MIK AZOK A COOKIE-K?

A cookie-k olyan kis adatcsomagok, a melyeket a honlapok kérésére a böngésző ment el a felhasználó eszközére. A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.

A COOKIE-K TÍPUSAI

A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani.

A cookie-k szükségessége szerint:

  • Szükséges (essential) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Opcionális (non-essential) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. Ezen belül a következőket használjuk:
  • Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).
  • Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

A cookie-k tárolási időtartama szerint:

  • Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

A cookie-kat elhelyező fél szerint:

  • Saját (first-party) cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kerekito.hu).

Harmadik fél (third-party) cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.

MILYEN SÜTIKET HASZNÁLUNK ÉS MIÉRT ÉS HOGY HOGYAN TUDOD A COOKIE-K HASZNÁLATÁT SZABÁLYOZNI?

A lapfüleken választva további információt olvashatsz róluk és ha szeretnéd, ott bármikor megváltoztathatod vagy visszavonhatod a hozzájárulásodat.