Barion Pixel

Több mint kilencszázezer látogató volt vendége a 2009-ben indult Kerekítő honlapnak, és több mint százezer kötet került a családok polcaira hét év alatt. Ezalatt minden sejtünk lecserélődött és a Kerekítő sokfelé gombolyodott, több szálon fut. Eljött az idő, hogy megújult honlap várja az érdeklődőket, bármennyire is kedves volt számunkra az első, szívünkhöz nőtt változat.

Megérkezett hát a mobil-barát, gyorskeresős alkalmazás, melyben foglalkozástípus, helyszín és foglalkozásvezető szerint is tájékozódhatnak a családok, praktikus útvonaltervvel, személyes- fotós bemutatkozókkal. Belelapozhatós könyvesbolttal.

Mondókák menüpontban kedvhozóként hetven mondóka meghallgatható. A Gondolkodtatók menüpontban szakmai írásokra és miértekre bukkanunk (Miért jó a mondókázás, éneklés, bábozás, hogyan használhatóak a mozgásfejlesztő eszközök). A pedagógusoknak szánt módszertani menüponton túl, kedvenc részem a Mi a Kerekítő? menüpont, amiből megtudhatjuk, hogy tizenegy fontos dolog! No meg Kerekítő manó menüpontja is közel áll a szívemhez. Mondókás honlapunk egyedülálló, hisz jelesnapi kalendárium és Kerekítő manó ünnepi receptjei is fellelhetőek.

Tíz éve on-line napi kapcsolatban vagyok egy informatikussal, aki segít a töméntelen információ feltöltésével. Még sose láttam, még sose találkoztunk. Velem biztos nem volt könnyű, gyors vagyok és “Adj uram, de rögtön!", s mégis egy évtized után is töretlen a munkakapcsolatunk. Az új elkészítése nem pár gombnyomás volt, hanem legalább egy éves átgondolás és szerkesztés.

Tíz éve indult útjára első weboldalam Mazsolajátszó néven, azután, hogy a három gyermekes gyes végén megkértem az akkor nyolc éves nagyfiamat, hogy tanítsa meg, hogy kell bekapcsolni a számítógépet, másnap, harminc évesen, elküldtem életem első e-mailjét.

Rá három évre, a Kerekítő megszületésével nehezen, de el kellett köszönöm tőle. Helyet kellett adnom az újnak, az egyéni megjelenést (Mazsola Játszó foglalkozások Mazsola és Manócska bábos jeleneteivel, és a Manócska Muzsikát) felváltotta egy csapatnyi rokonlelkű kolléga és foglalkozáshálózat kialakítása, saját figurámmal Kerekítő manóval. Hamarosan megszületett a honlap kistestvére is kacagtato.hu címen, amin a lapozók kaptak helyet.

Remélem továbbra is vendégeink lesztek! Az új oldalon óvodásoknak szóló könyvünk is bemutatkozik majd ősszel. Nőjetek és kerekedjetek velünk!

Kovács Judit Eszter


A Kerekítő nemcsak egy honlap, hanem:

Egy baba-mama foglalkozáshálózat háromféle programmal. Határon innen és túl 64 foglalkozásvezető 103 helyszínen 161 csoportban tart Kerekítő baba-mama foglalkozásokat 0-3 éves korig! Mondókás móka, Bábos torna ( Kerekítő manóval és tornaszeres játéktérrel) és néptáncos Tippentő foglalkozások közül választhatnak a családok!  Közös vonásuk a népi mondókák, ölbeli játékok, népdalkincsünk, népi gyermekdalok felelevenítése.  

Részletesebben:
Mi a Kerekítő Mondókás Móka?   |   Mi a Kerekítő Manó Torna?   |   Mi a Kerekítő Tippentő?

Egy mondókás könyvcsalád, mely népi eredetű, ölbeli játéktárunk és mai mondókák felelevenítésére jött létre 2009-ben. 2016 őszére tizennégy, a Móra Kiadónál megjelent könyvből áll, melynek gazdája: Kovács Judit. A Kerekítő első kötete megkapta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Szép Magyar Könyv 2009 díját gyermekkönyv kategóriában és különdíjas lett a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány jóvoltából. Több kiadvány is CD melléklettel jelent meg. Az oldalakon bujkáló Kerekítő manó óvodás mesekönyvbe is bújik “Kerekítő manó kalandjai" címen.

Egy védjegy: A Kerekítő, a Magyar Szabadalmi Hivatal védjegylajstromában, a 204 168 sorszámon bejegyzett védjegy. Könyv és honlap illusztráció: Kállai Nagy Krisztina. A védjegyes rendszer keretében Kerekítő foglalkozásvezetők csoportot indíthatnak, szakmai és rátermettségi feltételrendszernek való megfelelés után.

Egy pedagógia program és módszertani képzés valamint egy on-line módszertani könyv: Gyakorlatias képzés pedagógusok számára. Minden, amit az ölbeli játékokról és azok továbbadásáról tudni érdemes. 240 oldalas gyakorlatközpontú on-line kézikönyv, videótár és mondókanyag három hónapon át való tanulmányozása, tanfolyami nappal.

A Kerekítő az Oktatási és Kulturális Minisztérium által megbízott Tempus Közalapítvány pályázatán bekerült a Kreativitás és Innováció Európai Év 2009 hivatalos programjába.

Egy közösség, ahol a népköltészet kincsei, az ölbeli játékok, az érzelmi biztonság, a korai kötődés, a művészeti nevelés, a természetközeli megoldások előtérben vannak. Élő közösség, csoportokkal határon innen és túl és on-line közösség a  Facebookon.

Egy szakmai csapat: A foglalkozásokat óvoda-, zene-, dráma-, néptáncpedagógusok, zenetanárok, népi énekesek tartják legjobb tudásuk szerint, a szakmai színvonal és személyesség kettős égisze alatt.

Egy alapítvány: Kultúra Kerekítő Közhasznú Alapítvány, melynek célja a  mondókázás mindennapi örömeinek eljuttatása hátrányos helyzetű és határon túli családoknak.

Egy manó! Kerekítő manó, aki a mondókáskönyvek oldalain bujkál és a bábos torna foglalkozásokon is jelen van, sőt közkívánatra óvodás mesekönyvben is felbukkan 2016 őszétől. Kis barátjával, Kacska macskával izgalmas és különös kalandokba keveredik. Meséi természet- és szívközeliek. Kerekítő manó és Kacska macska az elfogadó szeretet kiskövetei.

Egy kifejezés: A Kerekítő szó számunkra a világ kerekségét fejezi ki. A kicsik számára a világ elsőként az anyuka ölében, a közös játékban, érintésben, mosolyban, ölelésben kerekedik ki. Ez a meghatározó élmény egy egész életre szól és a felnőttkori boldogulás alapja is. A “Kerekítő"  egyébként Kányádi Sándor egyik gyerekversének a címe is, amiben minden játékosan kerek.

Egy megvalósult álom, egy életformát jelentő hivatás.. Kovács Judit, háromgyerekes családanya, drámapedagógus, Kerekítő foglalkozásvezető, a módszertani képzés vezetője álmodta meg. A megvalósításban pedig sokan sokan segítették! Külön köszönet a foglalkozásvezetőknek és az olvasóknak!

 

Kerekítő
COOKIE (SÜTI) SZABÁLYZAT

A honlapunkon ún. cookie-kat (magyarul: sütiket), illetve hasonló technológiai megoldásokat használunk. Ezekre az alábbiakban összefoglalóan, mint cookie-kra vagy mint sütikre hivatkoztunk.

MI A CÉLJA ENNEK A TÁJÉKOZTATÓNAK?

Az Európai Unióban működő weboldalaknak, illetve ezek szolgáltatóinak, így nekem, Kovács Judit Eszter ev.-nak (nyilvántartási szám:51185772, székhely: 1122 Budapest Maros utca 46., adószám 68075716-1-43, weblap: www.kerekito.hu, e-mail: info@kerekito.hu, tel.: +36 20 417 8766, a továbbiakban: „Adatkezelő”) is a felhasználók hozzájárulására van szüksége cookie-knak a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához. Az alábbiakban bemutatjuk az általunk használt cookie-kat és hogy milyen célra használjuk őket. Ezzel a célunk, hogy megalapozott információk alapján tudd megadni a hozzájárulásod.

MIK AZOK A COOKIE-K?

A cookie-k olyan kis adatcsomagok, a melyeket a honlapok kérésére a böngésző ment el a felhasználó eszközére. A honlapok ezekben a sütikben tárolják a böngészés során keletkezett számukra releváns információkat, így például megjegyzik a látogató egyéni beállításait vagy azonosítják a felhasználókat. A cookie-kban tárolt információkat a honlapok különböző célokra használhatják fel, úgy mint a weboldal szolgáltatásainak nyújtása, a böngészési élmény javítása, a felhasználók érdeklődésének megfelelő, személyre szabott ajánlatok megjelenítése, látogatottsági adatok elemzése.

A COOKIE-K TÍPUSAI

A cookie-kat több szempont alapján lehet csoportosítani.

A cookie-k szükségessége szerint:

  • Szükséges (essential) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Opcionális (non-essential) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt. Ezen belül a következőket használjuk:
  • Teljesítményt biztosító és analitikai cookie-k: ezek információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát).
  • Marketing célból használt cookie-k: ezek információkat gyűjtenek a felhasználókról azért, hogy a látogató számára még inkább releváns és személyre szabott reklámokat kínálhassanak. Ezek a cookie-k általában a látogatókat a megtekintett weboldalakon vagy a különböző beágyazott szolgáltatásokon keresztül azonosítják.

A cookie-k tárolási időtartama szerint:

  • Munkamenet (session) cookie-k: ezek a cookie-k ideiglenesen aktiválódnak, amíg a böngészés folyik. Azaz, attól a pillanattól, amikor a felhasználó megnyitja a böngésző ablakot, addig a pillanatig, amíg be nem zárja azt. Amint bezárul a böngésző, minden munkamenet cookie törlődik.
  • Állandó (persistent) cookie-k: ezek a cookie-k a felhasználó eszközén maradnak a cookie-ban meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

A cookie-kat elhelyező fél szerint:

  • Saját (first-party) cookie-k: ezeket a cookie-kat az a weboldal helyezi el a felhasználó számítógépén, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat (pl. ebben az esetben a kerekito.hu).

Harmadik fél (third-party) cookie: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a cookie-t a honlapon keresztül.

MILYEN SÜTIKET HASZNÁLUNK ÉS MIÉRT ÉS HOGY HOGYAN TUDOD A COOKIE-K HASZNÁLATÁT SZABÁLYOZNI?

A lapfüleken választva további információt olvashatsz róluk és ha szeretnéd, ott bármikor megváltoztathatod vagy visszavonhatod a hozzájárulásodat.