Térkép bezárása

Demeter Panna-Katalin

Oboaművész, népdalénekes

1990. június 1-én születtem Marosvásárhelyen, Erdélyben. Szülővárosomban végeztem el a Művészeti Líceum 12 osztályát zongora-, majd oboa-szakon. 2009 és 2013 között a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oboa szakos hallgatója voltam. Ezalatt pedagógiát is végeztem. 2015-ben Belgiumban a leuveni Lemmensinstituut-ben szereztem mesteri diplomát, ugyancsak előadóművészet szakon. 

Tíz éves koromban Kallós Zoltán válaszúti táborában „fertőzött meg” a népi kultúra. Ötödikes koromtól az egyetemi évek végéig táncoltam néptánccsoportban. Ezalatt több népdalversenyt nyertem, 3 cd-m jelent meg népdalénekesként, és 8 éven keresztül tanítottam népdalt és néptáncot erdélyi néptánctáborokban. 

Az otthoni alapokra építve kezdtem Brüsszelben és Leuvenben tanítani magyar és vegyes házasságból született gyerekeket népdalra és néptáncra, édesanyákat, édesapákat és kisbabáikat gyermekdalokra és ölbeli játékokra. Hogy ilyen téren nagyobb tudásra tegyek szert, 2016 őszén elvégeztem a Kerekítő módszertani tanfolyamot. Nagy örömömet lelem abban, hogy minél több családdal megszerettethetem a magyar népdalokat, mondókákat, ölbeli játékokat, és ezáltal a magyar népi kultúrát.

www.demeterpanni.ro


Demeter Panna-Katalin foglalkozásai:

A részletekért (pontos helyszín, időpontok stb.) kattints a helyszín nevére!

Leuven (Belgium) - Collegium Hungaricum Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Demeter Panna-Katalin

Eddigi látogatók

1519947

Copyright ? 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.

Vásárlási feltételek | Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi szabályzat