Térkép bezárása

Divényi Piroska

tanító, Kerekítő foglalkozásvezető

Divényi Piroska vagyok, tanítónő. Zeneszerető-művelő családba születtem Budapesten. A zene mindig körülvett, akármerre sodort az élet. Az iskolaévek alatt furulyázni és fuvolázni tanultam, kórusba jártam, és hetente töltődtem Budai Ilonka népdalkörében szebbnél-szebb népdalokkal.

A Tanítóképző Főiskolán - habár matematika műveltségterületes voltam - a zenei tehetség korai felismeréséről írtam a szakdolgozatomat. Ez adta azt az indíttatást, hogy első gyermekem születésétől fogva népdalokkal és mondókákkal lett körülvéve. Aztán a többi testvérke ebbe nőtt bele. Öröm látni, hogy a Kerekítős évek nem tűnnek el nyomtalanul a gyerekeim életéből. A nagyok a kicsikkel lovagolnak, hintáznak, zsuppolnak, s ha arra van szükség, mondókával, dallal vígasztalják egymást.

 A zene, az ének, s a népi gyökerekből való építkezés segít a napi problémák áthidalásában, fejleszti a gyermekek (felnőttek) személyiségét, szebbé varázsolja lelkünket, kapcsolatainkat. A Kerekítő foglalkozásokon ezt az élményt és eszköztárat kaptam meg. Erre szeretném megtanítani a hozzám járó édesanyákat, és örömet, jókedvet adni a gyermekeiknek!


Divényi Piroska foglalkozásai:

A részletekért (pontos helyszín, időpontok stb.) kattints a helyszín nevére!

Budapest XI. kerület - Kelenvölgyi Közösségi Ház Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Divényi Piroska
Budapest XI. kerület - Kelenvölgyi Közösségi Ház Kerekítő Bábos Torna 1-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Divényi Piroska

Eddigi látogatók

1472561

Copyright ? 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.

Vásárlási feltételek | Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi szabályzat